A spanyol csendőrség folyamatosan számolja fel azokat a weboldalakat, amelyek a népszavazási részvételre buzdítanak, illetve információkat tartalmaznak arról, hogy hol lesznek majd a szavazóhelyiségek vasárnap.
Száznál is több oldalt blokkoltak már
A spanyol belügyminisztérium keddi tájékoztatása szerint a katalán legfelsőbb bíróság (TJSC) utasítására már több mint 140 weboldalt blokkoltak, köztük például a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű politikai civil szervezet honlapját, amely az egyik legfontosabb tényező pillanatnyilag a népszavazás melletti mozgósításban.
Az ANC néhány órával a hatósági intézkedés után újraindította weboldalát egy másik címen, amit Twitter-oldalán tett közzé #holadictatura hashtaggel ellátva.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Jordi Sanchez, az ANC elnöke pedig bejelentette: a katalán rendőrségen feljelentést tesznek a weboldal bezárása miatt, amelyet a véleménynyilvánítás szabadsága és a politikai szabadság elleni támadásnak nevezett.
A katalán kultúra és nyelv ápolása
Az ANC az Ómnium Cultural nevű, eredetileg a katalán kultúra és nyelv ápolására létrejött szervezettel közösen egy hétpontos mozgósítási tervet publikált, amelyben a referendum támogatóinak segítségére számítanak.
Az első pontban azt javasolják: mindenki küldjön üzenetet ismerőseinek, rokonainak, hogy tisztában vannak-e azzal, hova kell menniük szavazni. „Hívják fel a szülőket, nagyszülőket, nagybácsikat”, és segítsenek nekik megtalálni, hogy hova kell majd menniük.
Közzétettek egy letölthető plakátot is, amelynek kinyomtatását kérik, lehetőleg minél több példányban, valamint azt, hogy írják rá annak a szavazóhelyiségnek címét, ahova tartoznak, és ragasszák ki például „a lépcsőházban”, „a liftben”, az összes szomszéd számára eljuttatva az információt.
Részletes tervük van
A mozgósítási programban szerepel az is, hogy beszéljenek azokkal, akik nem készülnek részt venni a referendumon, mert például félnek, vagy bizonytalanok, vagy nem támogatják a függetlenséget. Még abban is segítenek, hogy kinek mit kell mondani a meggyőzés érdekében, mindegyik esetre komplett szövegajánlatokat is készítettek.
A cselekvési tervben szerepel továbbá egy szombati emlékeztető üzenet elküldése az ismerősöknek, rokonoknak, hogy másnap lesz a ” nagy nap”. Vasárnapra, a voksolás napjára pedig azt javasolja: minél előbb menjek el szavazni, arról készítsenek fotót, és osszák meg az interneten.
Ha mindenki elhoz hét embert, akkor „a demokrácia győz, Rajoy bukik” – ígérik.
Az kérdés persze, hogy a most ismert szavazóhelyiségek kinyitnak-e vasárnap. A katalán kormány népszavazási weboldalát, amelyen az erről szóló információkat tette közzé, ismét megszüntették a hatóságok, viszont a lista alapján a katalán rendőrség már elkezdte felkeresni a kijelölt, zömében iskolákból álló helyszíneket. Feladatuk kikérdezni az intézményi vezetőket és begyűjteni a szavazóurnákat.
Katalónia miatt kerülhet válságba Európa
Dominóhatást válthat ki az október 1-jére tervezett katalóniai függetlenségi népszavazás, ez lehet a legnagyobb alkotmányos válság Európában a berlini fal leomlása óta – közölte Josep Borrell, az Európai Parlament (EP) egykori katalán elnöke a Politico csütörtöki cikke szerint.