2024 április 19

Mélyrepülésben a BÉT

A BÉT honlapján közölt, a brókercégek jelentésein alapuló havi összesítés szerint az év első hét hónapjában 2994 milliárd forintot tett ki a részvények adásvétele, ami 32,1 százalékkal elmarad a tavalyi első félév forgalmától.

A részvény szekció napi átlagforgalma jelenleg 10,7 milliárd forint körül van (egyszeres árfolyamértéken), szemben a tavalyi teljes évre vonatkozó 15,2 milliárdos adattal.

Júliusban a teljes azonnali piaci forgalom – amely a részvényeken kívül a befektetési és kárpótlási jegyek, a certifikátok, az állampapírok, a vállalati kötvények és a jelzáloglevelek adásvételét is magában foglalja – 265 milliárd forint volt, 27,4 százalékkal alacsonyabb az előző havinál. A tőzsde részvényindexe, a BUX júliusban minimális mértékben, 67 ponttal emelkedett, a hónap utolsó kereskedési napján 17.408,02 ponton állt.

A brókercégek közül júliusban a Concorde Értékpapír Zrt. érte el a legnagyobb részvénypiaci forgalmat, 37,7 milliárd forintos adásvétellel, a második helyen, nem sokkal lemaradva az Erste Befektetési Zrt. áll 36,9 milliárd forintos forgalommal. Az előző hónapban fordított volt a sorrend a forgalmi lista első két helyén, a harmadik helyen viszont júniushoz hasonlóan is az Equilor Befektetési Zrt. végzett, forgalma 25,2 milliárd forintot tett ki. A negyedik helyen a Wood and Company áll 24,5 milliárd forintos részvénypiaci adásvétellel, ötödik lett a KBC Securities 18,8 milliárdos forgalmával. Az előző hónapban a sorrend Erste, Concorde, Equilor, Wood, Buda-Cash volt.

A származékos piacon is visszaesett a forgalom júliusban, egyedül a gabonák kereskedelme élénkült. A devizák határidős lejárataira 169,6 milliárd forint értékben születtek üzletek a júniusi 201,2 milliárd forint után. A részvények határidős lejárataira 51,1 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket, szemben az előző havi 83,8 milliárd forinttal. A határidős BUX forgalma 11,2 milliárd forintra csökkent a júniusi 26,9 milliárd forintról.

Az áruszekcióban 9,89 milliárd forint értékben kötöttek gabonaügyleteket júliusban, míg júniusban 6,25 milliárd forintos forgalmat mértek.