2024 július 16

Megtévesztő telemarketingért szabott ki több mint százmilliós bírságot a versenyhatóság

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csaknem 117 millió forintos bírságot szabott ki a cseh Helvetia Direct Marketing s.r.o.-ra, amiért megtévesztően, a legalapvetőbb információkat is mellőzve értékesítette telefonon étrend-kiegészítőit a magyar fogyasztóknak – közölte a GVH az MTI-vel pénteken.

A versenyhatóság lezárta a Helvetia Apotheke étrend-kiegészítők forgalmazóival szemben folytatott eljárását, amely a termékek telemarketinges értékesítését vizsgálta. A vizsgálat megállapította: a cseh forgalmazók jogsértő gyakorlatot folytattak, úgy próbálták a magyar fogyasztókat rendszeres (4 hetente automatikusan érkező) termékcsomagjaik megrendelésére rábírni, hogy a hívások során a még a döntéshez szükséges leglényegesebb információkat is elhallgatták.

A fogyasztók azzal sem lehettek tisztában, hogy ha beleegyeznek a termék „kipróbálásába”, akkor valójában rendszeres csomagküldésre vonatkozó szerződést kötnek a céggel. A vállalkozás emellett homályosan, félreérthetően, vagy egész egyszerűen egyáltalán nem közölte sem a nevét és címét, sem pedig a rendszeres csomagok költségét, illetve a lemondásuk feltételeit sem. A forgalmazók által elhallgatott információk egy részének közlése kifejezett, közvetlen jogszabályi kötelezettség lett volna a szerződéskötést megelőzően, a hazai és uniós fogyasztóvédelmi célú magánjogi rendelkezések alapján – írták. A jogsértés értékelésekor a GVH figyelembe vette, hogy a tisztességtelen gyakorlat intenzív és széleskőrű volt, mivel a cégek 3 és fél éven át a magyar fogyasztók százezreit keresték meg hívásaikkal.

A jogsértés egy része emellett a koronavírus-járvány időszakára esett, amikor a fogyasztói kör egy része sérülékenynek minősült, mivel a vásárlásra ösztönző kérdések kifejezetten az egészségmegőrzés kérdésére irányultak. A hatóság ugyanakkor tekintettel volt arra is, hogy a forgalmazók az eljárás során önként felfüggesztették a jogsértő értékesítést.

A bírság mellett a versenyhatóság – az összeget enyhítő tényezőként – előírta a cég számára, hogy teljesítse az eljárás során tett és az önkéntes jogkövetést célzó vállalásait. Ezek keretében a társaság negyedévenként független külső szakértővel felülvizsgáltatja a telefonos tájékoztatószövegeit, valamint a vásárlást követő 24 órán belül email-ben vagy sms-ben is értesíti fogyasztóit a megkötött szerződések lényeges elemeiről – közölte a távirati iroda.