Sötét mód ikon
2026 július 01
Megszűnhet a lengyel túlzottdeficit-eljárás

Megszűnhet a lengyel túlzottdeficit-eljárás

Úgy fogalmazott: „ahhoz, hogy valaki kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, 3 százalékhoz közeli hiányszint szükséges (…). Ha a nyugdíjrendszerben van második pillér, mint ahogy Lengyelországban, akkor lehet felette, de közel hozzá”.

A lengyel kormány az idei évben 3,1 százalékos államháztartási hiányszintet vár a két évvel ezelőtti 5 százalék után.

Arra a kérdésre, hogy ez a türelmi sáv jelenthet-e 3,5 százalékot, úgy válaszolt: „valahol ezen a szinten”.

Lengyelország 2009 közepe óta van az EU túlzottdeficit-eljárásnak hatálya alatt. Az országnak 2012-ig kellett teljesítenie a kikerüléshez szükséges feltételeket.

Az ország deficitcsökkentési törekvéseit nehezíti, hogy a korábbi markáns növekedés után egyre lassul a lengyel GDP bővülési üteme. Az Európai Bizottság februárban közzétett téli előrejelzése szerint a lengyel GDP az idén 1,2 százalékkal, jövőre 2,2 százalékkal nőhet a 2012. évi 2 százalékos és a 2011. évi 4,3 százalékos növekedés után.

Az EU a tavalyi 3,5 százalék után az idén 3,4 százalékos, jövőre pedig 3,3 százalékos államháztartási hiányt vár Lengyelországban. A államadósság GDP-arányos szintje mindeközben a tavalyi 55,8 százalékról idén 57 százalékra, 2014-ben pedig 57,5 százalékra nőhet.

Korábban 2004 és 2008 között is volt egy – azóta lezárt – túlzottdeficit-eljárás Lengyelország ellen.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.