2023 december 03

Megrekedt a világgazdaság fellendülése – Aggódik az IMF

Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója a washingtoni Georgtown egyetemen csütörtökön tartott előadásában rámutatott, hogy a világgazdasági fellendülés gyengébbnek bizonyult annál, amit a valutaalap hat hónappal ezelőtt jósolt. Fennáll a kockázata annak, hogy hosszú ideig a renyhe növekedés lesz a jellemző, különösen az eurózónában.

„Igen, van fellendülés, de mindannyian tudjuk és érezzük, hogy a növekedés és a munkahelyteremtés mértéke egyszerűen nem elég jó” – mondta a politikus, értésre adva, hogy a valutaalap a jövő héten nyilvánosságra kerülő őszi előrejelzésében csökkentheti a becsült növekedésre vonatkozó számait.

Pénzügyi kockázatok, geopolitikai feszültségek

A francia közgazdász felhívta a figyelmet azokra a pénzügyi kockázatokra, amelyek a fejlett országokban az eszközértékelésekben jelentek meg, illetve egyre több kockázatos tranzakciót kezdenek végrehajtani az árnyékbankrendszerben. A geopolitikai feszültségek ugyancsak vakvágányra terelhetik a fellendülést – mondta, az ukrajnai és a közel-keleti válságot, valamint az Ebola-járványt említve.

Lagarde felszólította a politikusokat, hogy tegyenek többet a gazdasági növekedés fellendítéséért és az új munkahelyek létrehozásáért, ideértve a munkaerőpiac reformját és infrastrukturális beruházások elindítását.

Mozgásba kell hozni a világgazdaságot

„Az a fő feladatunk most, hogy segítsünk mozgásba hozni a világgazdaság fogaskerekeit és felülkerekedni a kiábrándító mértékű, törékeny, egyenetlen és kockázatokkal terhes fellendülésen” – mondta az IMF vezetője, aki dicsérte a jegybankok alkalmazkodó monetáris politikáját. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az amerikai monetáris politika szigorításának megkezdésével figyelni ki annak a feltörekvő országok gazdaságára gyakorolt hatásaira, mert az érintett országok ismét a forrótőke kiáramlásának áldozatává válhatnak.

Az IMF és a Világbank a jövő hét végén tartja őszi közgyűlését. A valutaalap kedden teszi közzé gazdasági előrejelzését.