Sötét mód ikon
2026 július 23
Meglódultak a tőzsdék

Meglódultak a tőzsdék

New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,54 százalék, az S&P-500 index 0,52 százalék, a Nasdaq Composite index pedig 0,46 százalék emelkedést mutatott. (Szerdán az indexek veszteséggel zártak, a DJIA-30 1,06 százalékkal, az S&P-500 0,58 százalékkal, a Nasdaq Composite 0,48 százalékkal csökkent.)

Váratlan svájci lépés

A svájci jegybank délelőtt sokkolta a piacokat azzal, hogy váratlanul eltörölte a felállított árfolyamgátat, a kezdeti erőteljes ingadozást követően azonban felfelé indultak a vezető részvényindexek Európában. Az olajjal emellett ismét 50 dollár felett kereskednek, ami szintén a vételi hangulatot támogathatja a mai kereskedésben az Egyesült Államokban – emlékeztettek a Quaestor elemzői összefoglalójukban.

Sok az új munkanélküli

A kereskedés előtt megjelent makroadatok közül a ház szakértői kiemelték, hogy 4 hónapja nem volt ilyen magas a heti munkanélküliek száma. A múlt héten újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma meglepetésre a várt kisebb csökkenés helyett 19 ezerrel 316 ezer főre emelkedett. A várakozások 4 ezres csökkenésről szóltak, időközben a megelőző adatot 3 ezerrel felfelé módosították, 297 ezerre. Szeptember óta ez a második adatközlés, ami meghaladja a 300 ezres szintet. A hálaadástól karácsonyi időszakig tartó periódust általában nagy volatilitás jellemzi.

Javult a feldolgozóipar teljesítménye

A vártnál nagyobb mértékben javult a New York-i körzet feldolgozóipar teljesítménye januárban. A friss jelentés alapján az ún. Empire State index a várt 5 pont helyett 9,95 pontra emelkedett januárban. Eközben a decemberi értéket is felfelé korrigálták, -3,6 pontról -1,23 pontra. A zéró szint jelenti az ágazat növekedésének/zsugorodásának határszintjét.A mutatót alkotó részindexek mindegyike emelkedést mutatott.

A termelői árak decemberre közölt 0,3%-os havi csökkenése 3 éve nem látott mértékű visszaesést jelent, az adatot leginkább a csökkenő benzinárak (-14%) húzták le. Az elemzők ugyanakkor nagyobb, 0,4%-os csökkenéssel számoltak a megelőző 0,2%-os visszaesés után. Az előző év azonos időszakához képest 1,4%-ról 1,1%-ra mérséklődött a termelői árak növekedése.

Gyenge banki beszámolók

A kereskedési bevételek csökkenése miatt 11%-kal esett vissza a Bank of America negyedik negyedéves nyeresége. Az amerikai bankóriás nyeresége az egy évvel korábbi 3,44 milliárd dollárról 3,05 milliárd dollárra csökkent a tavalyi negyedik negyedévben, az egy részvényre jutó tisztított eredmény a várt 31 centtel szemben azonban 32 cent volt. Az árbevétel 13%-kal 18,73 milliárd dollárra csökkent, elmaradva a 20,94 milliárdos piaci konszenzustól. A vállalat értékpapír-piaci, devizapiaci és árutőzsdei kereskedésből (FICC) származó bevétele 1,5 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 1,9 milliárd dollárról. A Bank of America komoly jogi költségek kifizetésére kényszerült 2014-ben, novemberben még a harmadik negyedéves számaikat is lefelé kellett korrigálniuk. A tavalyi évet azonban sikerült viszonylag jól zárniuk ebben a tekintetben, a jogi kiadások 2,3 milliárd dollárról 393 millió dollárra csökkentek.

A Citigroup is elsősorban a kereskedési bevételek zuhanása miatt zárta rosszul a tavalyi évet, a harmadik legnagyobb amerikai bank várakozásoktól elmaradó profitról jelentett. A Citigroup negyedik negyedéves nettó nyeresége 2,46 milliárd dollárról 350 milliárd dollárra esett, az adatot itt is az óriási jogi, valamint a szervezeti átalakítási kiadások húzták vissza. A 6 centes egy részvényre jutó tisztított eredmény a 9 centes várakozásoktól is elmaradt. Az árbevétel 17,81 milliárd dolláron stagnált, az elemzők 18,51 milliárdot vártak.

Jó hír az alapkezelőtől

Bár az árbevétel elmaradt a várakozásoktól, összességében pozitív negyedik negyedévet zárt a BlackRock. Az alapkezelő 821 millió dolláros nyereséggel zárta az időszakot az egy évvel korábbi 851 millió után, az egyszeri tételektől megtisztított egy részvényre jutó eredmény 4,92 dollárról 4,82 dollárra mérséklődött, a piac 4,67 dollárt várt.  Az árbevétel mérsékelt emelkedés után 2,78 milliárd dollár volt, az elemzők 2,87 milliárdra számítottak. A BlackRock emellett bejelentette, hogy 1,93 dollárról 2,18 dollárra emelik a részvényenkénti osztalékot, valamint a jelenlegi részvény visszavásárlási programot pedig 6 millió darabbal kibővítik.

A BlackRock a várakozásoknak megfelelően pozitív pénzáramlást tapasztalt, az általuk kezelt pénz mennyisége 8%-kal 4,65 ezer milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi szintről.

Újabb rossz hír a kereskedelemből

A Best Buy, az elektronikai üzletlánc közleménye szerint ugyanis az ünnepek előtti vásárlási szezonban tapasztalt erős kereslet nem valószínű, hogy az idei évben is kitartana, a pénzügyi igazgató szerint kihívásokkal teli év elé néznek.

Jól megy az építőipari cégnek

Várakozásokat felülmúló negyedik negyedéves számokat tett közzé a mai piacnyitás előtt a Lennar Corp., amelyre emellett kedvező várakozásokat fogalmazott meg az idei évvel kapcsolatban.

Az építőipari vállalat nyeresége 245,3 millió dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 164,1 millióról, ez az egy részvényre jutó eredményt illetően 73 centről 1,07 dollárra való növekedést jelent, a piac 96 centet becsült. Az árbevétel 34,9%-os megugrást mutatott. 2,58 milliárd dollár volt, minimálisan elmaradva a 2,59 milliárdos piaci becslésektől. A Lennar elsősorban az építőipari fellendülésből profitált a tavalyi év során, ez a kedvező folyamat pedig az idei évben is kitarthat a cég várakozásai szerint, ugyanakkor a profitmarzsok a tavalyi évben tapasztaltak alatt lehetnek.

 Távozik Kanadából a Target

A Target közleménye szerint megválnak a veszteséges kanadai üzletágtól. Az üzletlánc 2013-ban nyitotta meg első boltját az Egyesült Államok északi szomszédjánál, jelenleg pedig mintegy 133 üzletet üzemeltet és 17 600 dolgozót foglalkoztat az országban. A Target becslései szerint a negyedik negyedévben a kanadai üzletág 5,4 milliárd dolláros adózás előtti veszteséget termelhetett. A vállalat várakozásai szerint a negyedik negyedéves egy részvényre jutó eredmény még így is 1,43 és 1,47 dollár között lehet, lényegesen felülmúlva az 1,2 dolláros piaci várakozásokat.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.