
Már lovak is repülhetnek Ferihegyről
Különös gondossággal felkészítve, speciális konténerekben várakozott a földi kiszolgáló légiáru raktárában az a több mint egy tucat magyar versenyló, amik új kínai tulajdonosukhoz indultak, Pekingen át a kínai Vuhanba.
Több mint fél napos út Pekingig
Budapestről a Cargolux légitársaság egyik modern Boeing 747-8F típusú (amiből az F a freighter, vagyis teherszállító) gépének rakterében kaptak helyet – ilyen nagytestű állatokat ugyanis ekkora távolságra kizárólag repülővel, abból is a legnagyobb típusok egyikével lehet utaztatni.
A magyar fővárosból először Luxemburgba, a Cargolux központjába szállították át a nagy értékű lovakat, ahol a légitársaság speciális állatkezelő állomásán készítették fel őket a Pekingig tartó 12 órás repülésre.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Egyre népszerűbb a lovaglás
A Lovasok.hu szakmai oldal szerint a 2008-as olimpia óta, illetve a gazdasági fellendülés jótékony hatásaként Kínában is egyre népszerűbb a lovaglás, ma már évente több mint félmillió kínai lovagol rendszeresen.
Így egyre nagyobb a kereslet a sport- és tenyésztési célú lovak iránt is. Ennek megfelelően dinamikusan nő az importált lovak piaca is, amelybe tavaly év elején Magyarország is becsatlakozott azzal, hogy megkapta a légi lószállításhoz szükséges engedélyt. A Liszt Ferenc repülőtéren egyébként a mostani volt az első Kínába tartó ló export szállítmány.
Heti háromszor mennek
A Cargolux heti három alkalommal közlekedik Budapestre. Chris Nielen, a légitársaság kereskedelmi alelnöke elmondta: „Az állatszállítás fontos része az alaptevékenységünknek.”
„Páratlan tapasztalattal és magasan képzett szakembereinkkel biztosítjuk a lovak jóllétét szállítás közben. Vadonatúj, korszerű istálló-szerű szállítókontéreket szereztünk be, amelyek garantálják az állatok biztonságát és a légi utazás magas színvonalát” – tette hozzá.
Igazi sikertörténet
Szigeti Dénes, a 14 ló szállítását megszervező Hellmann Worldwide Logistics magyarországi légiáru vezetője, elmondta: „Nagyon büszkék vagyunk, hogy egy igazi sikertörténet részesei lehettünk, hiszen Budapestről Kínába még soha senki nem szállított lovat repülőgéppel.”
„A teljes speciális élőállat szállítással foglalkozó csapatunk azon dolgozott, hogy a lovak a legjobb körülmények között jussanak el a Távol-Keletre. Külön köszönettel tartozunk ezért a magyar stábunknak, akárcsak valamennyi érintett félnek, aki részt vett a projektben” – hangsúlyozta.
Bővül a szolgáltatás
A budapesti repülőtér idén júliusig több mint 72 ezer tonna árut kezelt, ami közel 20 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest. René Droese ingatlangazdálkodási igazgató elmondta, hogy az élőállat exportálás növekedésével a Budapest Airport a következő években megvalósuló új légiáru kezelő központjában már tervezik a kifejezetten állatok kezelésére szolgáló létesítmények építését.
Így a jövőben jószerével bármilyen különleges ellátást vagy törődést igénylő állatot is lehet Budapestről repülővel útnak indítani a világ bármely pontjára.