Sötét mód ikon
2026 július 22
Macron menekültügyi konferenciát szervez

Macron menekültügyi konferenciát szervez

A hazatérés lenne a fókuszban

„Szeretnék egy konferenciát szervezni a menekültek hazatérésről a hazájukba, azon országok részvételével, amelyek a régióban befogadják a menekülteket, annak érdekében, hogy ezt a kérdést is teljes mértékben figyelembe vegyük Szíria és a teljes régió stabilizálásakor” – fogalmazott a francia elnök a libanoni miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.

A francia elnöki hivatal tájékoztatása szerint a konferenciát 2018 elején Bejrútban szervezné meg a francia diplomácia.

„A menekültek ügye nagyon nehéz Libanon számára, miután rányomja a bélyegét a gazdaságra, a környezetvédelemre és a biztonságra” – hangsúlyozta Szaad Haríri.
Az ENSZ adatai szerint közel másfél millió szíriai él menekülttáborokban az alig 6 millió lakosú Líbiában.

A Világbank is részt venne rajta

A libanoni befektetési konferenciát a francia diplomácia elképzelése szerint Párizsban rendezik nemzetközi nagybefektetők, köztük a Világbank részvételével. A francia elnök azt is bejelentette, hogy szeptember 25-én fogadja Michel Aoun libanoni elnököt, akinek megválasztása óta ez lesz az első hivatalos látogatása Franciaországba.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A szíriai rendezést illetően a francia elnöki hivatal megerősítette, hogy nem a Bassár el-Aszad elnök sorsát érintő vita az elsődleges. Párizs már úgy tekinti, hogy a szíriai elnök távozása nem előfeltétele a párbeszédnek, Emmanuel Macron ugyanakkor hétfőn azt mondta, hogy „a jogállamiság helyreállítását Szíriában az igazságszolgáltatásnak kell követnie az ország vezetői által elkövetett bűntettekért”.

Aszad távozása, mint megoldás

A libanoni miniszterelnök a Le Monde című napilapnak pénteken adott interjúban azt mondta, hogy Bassár el-Aszadnak „természetesen távoznia kell”.

„Ha a nemzetközi közösség hosszú távú megoldást szeretne Szíriában, akkor ez az egyetlen lehetőség. A rezsim nem tartja ellenőrzés alatt a területét. Oroszország és Irán tartja ellenőrzése alatt” – mondta Szaad Haríri, aki szerint „a menekültek addig nem fognak hazatérni, amíg a rezsim hatalmon marad”.

„Meg kell nézni Irakot, Jordániát és Egyiptomot. Ezek az országok kapcsolatot tartannak fenn a szíriai rezsimmel, és a menekültek mégsem tértek haza Szíriába” – hívta fel a figyelmet a libanoni kormányfő, aki megerősítette, hogy „amíg az ENSZ-től nem kapok zöld jelzést a menekültek biztonságos hazatérésére, semmi nem lépek”.

A költségek

A libanoni hatóságok számításai szerint a szíriai konfliktus költsége meghaladta a 18 milliárd dollárt Libanon számára. Az ország gazdasági növekedése jelenleg nem haladja meg a GDP-arányos 1 százalékot, míg a szíriai konfliktus előtt évente átlagosan meghaladta a 8 százalékot.

A francia elnök a libanoni állam megerősítésére is ígéretet tette, üdvözölve a közelmúltban elindított intézményi reformokat. Az országban 2018-ban tartanak kilenc év után először választásokat.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.