A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Legyél te is pénzügyi junior
klasszis! Jelentkezz erre a diákversenyre
Október 18-ig várják a technikumok és szakképző iskolák tanulóinak jelentkezését a Legyél te is pénzügyi junior klasszis! diákversenyre – jelentették be a szervezők kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Gáspár András, a Privátbankár.hu lapigazgatója elmondta, hogy már ötödik alkalommal rendezik meg ősszel a technikumoknak és szakképző iskoláknak ezt a versenyt, amelyre pedig tavasszal a gimnáziumokat várják. A megmérettetésre eddig már több mint 4700 négyfős csapat nevezett be, így a felkészítő tanárokkal együtt több mint 23 ezer embert értek el. A négy diákból álló csapatok október 18-ig jelentkezhetnek a diakforum.hu oldalon, ahol az érintettek felkészülési anyagokat is találhatnak, egyebek mellett a családi költségvetés, a hitelek, betétek, biztosítások, valamint a zöld, illetve digitális pénzügyek témakörében. A verseny három fordulóból áll, az első kettő online lesz. A második fordulóból a legjobb húsz csapat jut tovább az országos döntőbe, amelyet már személyes részvétellel rendeznek meg Budapesten, december 10-én – ismertette Gáspár András. Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium államtitkára, a verseny fővédnöke elmondta, azért támogatják a versenyt, mert annak segítségével már fiatal korban, gyakorlati példákon keresztül tudják megtanítani a diákokat a pénzügyi tudatosságra. Ez utóbbi pedig azért fontos a kormány és a PM számára is, mert úgy vélik, hogy az egyéni szinteken meghozott döntések összeadódnak, és ezáltal nemzetgazdasági szinten egy erősebb ellenállóbb gazdaságot tudnak eredményezni – tette hozzá. A pénzügyi tudatosság fejlesztését az államtitkár azzal is indokolta, hogy egyre súlyosabb károkat okoznak a pénzügyi visszaélések: a Magyar Nemzeti Bank első negyedéves jelentése alapján a pénzügyi csalók 15 milliárd forintos kárt okoztak. Tóth Tibor megjegyezte, hogy a befektetések terén is látnak még előrelépési lehetőséget, ugyanis nagyságrendileg 8000 milliárd forintot tart a lakosság látra szóló betétben, ami nem kamatozik, így nem gyarapítja az emberek vagyonát. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a pénzügyi tudatosság az ország versenyképeségre is kihat. A Legyél te is pénzügyi junior klasszis! diákversenyt a Privátbankár.hu szervezi. A sajtótájékoztatón részt vettek a versenyt támogató szervezetek képviselői is: Bugár Csaba, a Magyar Államkincstár elnöke, Böröczky Dezső, a Gránit Alapkezelő stratégiai és üzletfejlesztési vezetője, Jeney Attila, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs szakértője, Lambertus József, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal főosztályvezetője és Vizkelety Péter, a Fundamenta-Lakáskassza kockázatkezelési divíziójának ügyvezetője. A versenyt támogatja, de az eseményen nem volt jelen a Babylon Financial, CIB Bank és az MBH Private Banking.