A Bank of Japan (BoJ) monetáris tanácsa 7-2 arányban elfogadott döntésével mínusz 0,1 százalékon hagyta a betéti rátát, az eszközvásárlási program éves keretösszegét pedig 80 ezer milliárd jenen. Az előretekintő iránymutatás (forward guidance) értelmében továbbra is „rendkívül alacsony szinten” tartják a kamatokat 2020 tavaszáig a 2 százalékos inflációs célszám elérésének érdekében. Nem változott az a cél sem, hogy a tízéves japán államkötvény hozamát zéró szint körül tartsák.
A tanácskozás után kiadott közleményében Japán központi bankja megerősítette azt az álláspontját, hogy a gazdaság továbbra is a mérsékelt növekedés útján halad. Októberhez képest azonban borúlátóbban ítéli meg az ipari termelés helyzetét: míg októberben stagnálást jelzett, ezúttal csökkenést, amelyet alapvetően természeti katasztrófákra vezetett vissza. A japán gazdaság évesített növekedési üteme 1,8 százalékot ért el a harmadik negyedévben, ami a rugalmas belső keresletnek és vállalati kiadásoknak volt köszönhető.
Számos elemző arra számít, hogy a negyedik negyedévben lassul a gazdasági növekedés, mert az általános forgalmi adó kulcsának 8 százalékról 10 százalékra való emelése visszavetheti a fogyasztást.