A KPMG idén közel 1300 vezérigazgatót kérdezett meg világszerte a következő 3 év üzleti kilátásairól és kihívásairól, valamint arról, hogy cégének milyen stratégiát kell követnie ahhoz, hogy sikeres legyen.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”110″]
A felmérés főbb megállapításai
A vezérigazgatók többsége (65 százaléka) továbbra is bizakodó a világgazdasági kilátásokat illetően, bár optimizmusok csökkent tavalyhoz képest (akkor 80 százalékuk vélekedett hasonlóan). 10-ből több mint 6-an (65 százalék) a lehetőséget látják a diszruptivitásban, és nem a veszélyt, háromnegyedül pedig inkább vezető szerepre törne, minthogy kövesse a piac változásait.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Saját szektoruk kilátásairól 83 százalék vélekedett bizakodóan, 47 százalék pedig kifejezetten optimista. Jelentősen nőtt a reputációs és márkakockázat szerepe, az IT-biztonsági kockázatoktól viszont már kevésbé tartanak a vezérigazgatók.
A megkérdezettek 58 százaléka szerint a kognitív technológiák elterjedése munkavállalóik számának növekedéséhez vezethet. Az egyik legnagyobb kihívásnak a megfelelő szakértők kiválasztását és megtartását tekintik, ezért 75 százalékuk toborzásba fektetne a legtöbbet a következő három évben.
Az eredmények kapcsán Robert Stöllinger, a magyarországi KPMG vezérigazgatója elmondta, hogy a fokozott bizonytalanság miatt a diszruptivitás ma már világszerte része a vezérigazgatók és a cégek életének.
„Tavaly még csak azt gondolták a vállaltvezetők, hogy elérkezett az idő a változásra, ma viszont többségük már olyan lehetőségként tekint a diszruptivitásra és az innovációra, melynek hatására minden eddiginél nagyobb sikereket érhet el. Az új kihívások és a bizonytalanság egyszerre készteti őket arra, hogy diszruptívak legyenek, és növekedjenek.”
Változó kockázatok
A felmérés eredményei közül érdemes kiemelni, hogy tavalyhoz képest miként változott a kockázati tényezők megítélése. A vezérigazgatók ma már sokkal kevésbé tartanak az IT-biztonsági kockázatoktól, mint egy évvel korábban.
Jelenleg (a tavalyi 25 százalékkal szemben) 42 százalékuk gondolja, hogy megfelelően felkészült egy esetleges kiber-eseményre, tavaly óta ugyanis jelentős erőforrásokat fordítottak az ilyen jellegű kockázatok kivédésére. Az idei rangsor első helyére a működési kockázatok kerültek, összhangban azzal, hogy 10-ből csaknem 7-en mondták, hogy tavalyhoz képest nagyobb figyelmet fordítottak az irányítási és kockázatkezelési kérdésekre.
A felmérés másik érdekessége, hogy számottevően nőtt a reputációs és márkakockázat jelentősége, amit jól szemléltet, hogy miközben tavaly a top16-ban sem szerepelt, idén a kockázati rangsor harmadik helyére került. Jelenleg a vezérigazgatók úgy látják, hogy a következő három évben a reputációs és márkakockázat lehet a harmadik legnagyobb hatással növekedésükre.
Több szakértőre lehet szükség
A felmérésből az is kiderül, hogy a kognitív technológiák térnyerése miatt a megkérdezettek többsége (58 százalék) átlagosan 10 százalékos vezetői létszámbővüléssel számol a közeljövőben.
Bár 32 százalékuk mérsékelt növekedésre számít, biztosak abban, hogy a megfelelő szakértelem hiánya lehet az egyik legnagyobb stratégiai akadály. A megfelelő szakértők kiválasztása és megtartása, a tehetséggondozás, és a jövő munkaerője egyaránt fontos a cégek számára, éppen ezért 75 százalékuk szerint leginkább toborzásba fektetne a következő három évben.