Sötét mód ikon
2026 július 23
Közel négyszázezer horvát vár munkára

Közel négyszázezer horvát vár munkára

Tavaly december végén 363 411 állástalant tartottak nyilván Horvátországban, számuk 1,8 százalékkal volt magasabb az egy hónappal korábbinál, és 1,5 százalékkal a 2012 december véginél.

A lap szerint az idén a munkanélküliségi adatok tovább romolhatnak, mert ugyan a nyári időszak csökkenti a munkát keresők számát, de már tavaly augusztus óta állandó növekedést mutat a horvátországi állástalanok száma. Reményre adhat okot, főleg a fiataloknak, hogy az Európai Unió az idén 37 millió euró vissza nem térítendő támogatással segíti a fiatalok álláskeresését és munkához jutását, ez az összeg a fele annak, amit tavaly összesen költöttek el hasonló célokra Horvátországban.

Adókedvezményeket kapnak a munkaadók

A horvát költségvetésben az idei évre az összes munkanélkülire 545 millió kunát (mintegy 20,5 milliárd forint)különítettek el, de különböző uniós forrásokból további 420 millió kunára számít az ország. A lap emlékeztet, hogy ez az összeg három-négyszerese annak, amennyit Horvátország 2011-ig összesen hasonló célokra költött. A támogatások nyertesei a munkaadók lesznek, mert részben vagy teljesen felmentést kapnak az adók és a járulékfizetés alól új munkaerő alkalmazása esetén. 2015-ben az EU 29 millió euróval támogatja majd a horvát fiatalok könnyebb munkához jutását.

A lapnak nyilatkozó gazdasági szakértő megjegyezte, hogy ezek a források csak akkor hasznosulnak, ha a teljes gazdaság képes jól teljesíteni. Horvátországnak sok olyan területe van, ahol a munkanélküliségi ráta a 30 százalékot is meghaladja.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.