Rendkívüli Hírek:

2023 szeptember 25

Kivár az OPEC a csökkentéssel

Csökkenéssel nyitotta a hetet az olaj

A piaci szereplők az egyre csökkenő nyersolajárak mellett a kőolajexportáló országok szervezetére (OPEC) figyelnek, hogy az egyes tagállamok az árfolyam védelme érdekében mikor kezdik visszafogni a kitermelést. A legutóbbi nagyobb olajár eséskor az OPEC 85 dollár körüli Brent árfolyamszintnél lépett fel, most azonban ennél lejjebb kerülhet a beavatkozási szint.

Szűk tartományban az árfolyam

Az amerikai WTI olaj 85 dollár alatt nyitotta a hetet, az árfolyam egyelőre szűk tartományban ingadozik. A Brent olaj péntek délután 88 dollár alá esett és továbbra sem tudott erősödni. A novemberi szállítású WTI könnyűolaj árfolyama jelenleg 84,2 dollár körül ingadozik hordónként. A szintén novemberi szállítású Brent olajjal 88,6 dolláron kereskednek.

A kuvaiti olajminiszter szerint egyelőre nem kell tartani az olajtermelés mérséklésétől, ugyanis a kitermelés csökkentése önmagában nem jelent megoldást az olaj árának emeléséhez. A miniszter emellett kitért arra is, hogy 77-76 dollár körüli szintekre is eshet a Brent olaj, majd onnan számítanak fordulatra abban az esetben, ha az Egyesült Államok termelése nem módosul.

Piaci értesülések szerint több OPEC tag is elfogadhatónak tartja a mostani árakat, azonban a szervezet vélekedése nem egyértelmű. Más tagállamok már azonnali beavatkozást indítványoztak, nekik a 100 dollár körül árfolyamszintek lehetnek elfogadhatóak. A szervezet legnagyobb olajkitermelő állama, Szaúd-Arábia is kész a 90 dollár alatti szintekkel kereskedni, de akár 80 dollárig is hajlandóak lemenni. Az OPEC havi jelentéséből kiderült, hogy a szaúdi termelés tovább emelkedett szeptemberben, 9,6 millió hordóról 9,7 millió hordóra. A hercegség olajpolitikája így elsősorban a piaci szerepének védelmére utal, mintsem az árfolyam erősítésére.

Nem tört meg az arany emelkedése

A befektetők múlt heti rossz hangulata ezen a héten is kitart, Ázsiában is a piros tartományban zártak a részvényindexek, valamint Európában is lecsorgással nyitottak a vezető mutatók. A befektetők kerülik tehát a kockázatosabb eszközöket, így megnő a menedékeszközként funkcionáló arany iránti kereslet a piacon.

Az EKB borús előrejelzése, valamint az IMF várakozásainak lekorrigálása egyaránt közrejátszott a múlt héten tapasztalt rossz hangulat erősödésében, jelentősen romlottak a világgazdasági kilátások. Több Fed-hivatalnok is aggodalmát fejezte ki a gazdasági fejlemények kapcsán, Stanley Fischer alelnök szerint miután a jegybank több évig fenntartotta laza monetáris politikáját a gazdaság élénkítése érdekében, a globális gazdasági fejlemények ronthatják a monetáris politika szigorításának terveit. A kamatemelés időpontjának elhalasztása támogatná az arany árfolyamát is, a dollárt pedig gyengítené.