15 perces
Semmi nem tudja megállítani a MOL árfolyamát, tegnap is jelentős emelkedéssel tudott zárni, megérkezve a sávtetőhöz. A nap nagy részében a 16700-nál húzódó akadállyal küzdött a papír, végül azonban sikerül fölé zárnia, egy ma érkező megerősítéssel már kitörésről is beszélhetnénk. Ma tehát 16700 lehet a középpontban, az elmúlt napok meredek emelkedő csatornájának letörésével hiúsulna meg a kitörés ebben a körben, további emelkedés esetén viszont 17000 fölé veheti az irányt a papír.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Kiemelkedő teljesítményt nyújtott az olajvállalat árfolyama tegnap is, az osztalékvágás óta gond nélkül töltötte vissza a keletkezett rést és tesztelte vissza a gyengülést, ráadásul a lehetséges akadályok, mint az 50 napos mozgóátlag sem jelentettek gondot. Tegnap már a sávtetőnél zárt a papír, ismét érdemi forgalom mellett. Az MACD bullish jelzése kifejezetten biztató és az RSI is bullish momentumról árulkodik. A jelenlegi technikai kép alapján akár folytatódhat is az emelkedő gyertyák sorozata az elkövetkező napokban, a sávtető indokolhat kisebb megállót, de összességében jó esélye van a kitörésre az árfolyamnak.

Heti
Előző heti záró értékéhez képest nem változott érdemben a MOL árfolyama a hét végére, a héten belül láttunk érdemi mozgásokat és forgalmat az MSCI átsúlyozás miatt, összességében azonban maradt a sávban a papír. A meredek emelkedő csatorna egyre kevésbé releváns, az elmúlt hónapok sávja maradhat meghatározó, az ebből történő szignifikáns kitörés pedig mutathatja az irányt hosszabb távra is. A sávtető leküzdésével 17000 fölé érkezhetne az árfolyam, ami az indikátorok pozitív jelzéseit is meghozhatná, jelenleg inkább negatív irányba mutat mind az MACD, mindaz RSI.
