2024 március 28

Kitiltást kockáztatnak az autógyártók

A szövetségi környezetvédelmi hivatal szerint az Euro-6 normás dízelautók jelenleg 507 milligramm nitrogén-oxidot bocsátanak ki kilométerenként, ami több mint hatszor annyi, mint a laborkörülmények között megengedett 80 milligramm.

Nem elég a frissítés

Peter Mock, az amerikai International Council of Clean Transportation (ICCT) szakértője a dpa német hírügynökségnek azt mondta, számítása szerint, ha a szoftverfrissítés 30 százalékkal csökkentené a károsanyag-kibocsátást, akkor 355 grammal kellene számolni kilométerenként, ám ez még mindig négyszer magasabb a törvényben foglalt határértéknél.

A szakértő így kétségbe vonja, hogy kizárólag szoftverfrissítéssel el lehetne kerülni a dízelautók kitiltását a városokból.

Hozzátette, a legjobb megoldás az új alkatrészek beépítése lenne az autókba, de ez „nagyon sokba kerülne, és bizonyos modelleknél nem is lehetséges”.

Sok a kétség

Johannes Fecher, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) közlekedési szakértője, valamint Dieter Reiter, München főpolgármestere szintén kétségbe vonta, hogy szoftverfrissítéssel megakadályozható a dízelutók kitiltása a városokból.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Oliver Krischer, a Zöldek frakcióvezető-helyettese szerint megint az autóipar diktálta a feltételeket, míg a kormány „szolgálatkész” politikát folytatott a fogyasztók és a városlakók kárára.

Ezzel szemben Alexander Dobrindt szövetségi közlekedési miniszter csütörtökön azt mondta: ő biztos benne, hogy a szoftverfrissítéssel elkerülhetőek a behajtási tilalmak.

Az Európai Bizottság meglehetősen visszafogottan nyilatkozott a dízelcsúcs eredményeiről: üdvözölték a német kormány és az iparág erőfeszítéseit, de hozzátették azt is, hogy alaposan ellenőrizni kell, hogy az intézkedések valóban meghozzák-e a kívánt eredményt.

Berlinben szerdán rendezték a dízelcsúcsot, amelyen az iparág képviselői, tartományi miniszterelnökök és a szövetségi kormány abban állapodtak meg, hogy a gyártók több mint ötmillió Euro-5 és Euro-6 normás dízelautó szoftverfrissítését végzik el önként és ingyen, így átlagosan 25-30 százalékkal csökkenhet az érintett járművek nitrogén-oxid kibocsátása. Az autók hardverfrissítését, azaz alkatrészek utólagos beépítését azonban elutasította a szakma.