Sötét mód ikon
2026 július 01
Kisebb, de a vártnál nagyobb lett a nyereség

Kisebb, de a vártnál nagyobb lett a nyereség

A bank bevétele 4 milliárd 947 euróra rúgott április-júniusban, 3,3 százalékkal esett az előző negyedévhez képest, éves összevetésben pedig 4,3 százalékkal csökkent. A működési költségek éves szinten 7,0 százalékkal, 2 milliárd 659 millió euróra csökkentek. A pénzintézet elsődleges alapvető tőkemegfelelési mutatója (CET1) 12,51 százalékpontra romlott az egy évvel korábbi 12,80 százalékról.

A tényleges saját tőkére vetített kiigazított megtérülési ráta (RoTE) 8,5 százalékra mérséklődött, szemben az egy évvel korábbi 9,5, illetve az előző negyedévi 8,9 százalékkal. Az Unicredit az idei első fél évben 10,06 milliárd eurós bevétel mellett 2 milliárd 136 millió nyereséget ért el, a bevétel éves összehasonlításban 2,5 százalékkal csökkent, de a kiigazított profit 4,7 százalékkal nőtt. A vártnál jobb gyorsjelentésnek köszönhetően az UniCredit árfolyama emelkedett a milánói tőzsdén, 2,88 százalékos pluszban, 14,79 eurón zárt.

Jean Pierre Mustier, aki 2016 közepén vette át a bank vezérigazgatói posztját és indított szerkezetátalakítási programot, az eredményeket ismertető sajtótájékoztatón megerősítette a bank idei és jövő évi célszámait.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.