Sötét mód ikon
2026 július 02
Javulni látszik az olasz helyzet

Javulni látszik az olasz helyzet

Az orosz statisztikai hivatal azt közölte, hogy januárban 5,8 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta a decemberi 5,9 százalékról. Elemzők romló adatot, 6 százalékos rátát vártak januárra. Januárban 4 millió 317 ezer munkanélkülit tartottak nyilván Oroszországban, 116 ezerrel kevesebbet decemberhez képest, amikor 183 ezerrel csökkent a szám novemberhez viszonyítva. A munkanélküliségi ráta tavaly januárban alacsonyabb, 4,7 százalék volt.

A koronavírus-járvány sújtotta tavalyi évben a legmagasabb munkanélküliségi rátát augusztusban jegyezték fel, 6,4 százalékosat. A legalacsonyabb februárban volt a mutató, 4,6 százalékkal. Ugyancsak a statisztikai hivatal hozta nyilvánosságra, hogy januárban a kiskereskedelmi forgalom csökkenése éves összevetésben 0,1 százalékra lassult a decemberi 3,6 százalékos esés után.

Szakértők a januári kiskereskedelmi forgalom jóval nagyobb, 3 százalékos visszaesésére számítottak. Havi szinten a kiskereskedelmi forgalom januárban 21,5 százalékkal esett, miután decemberben még 17,3 százalékos növekedést jegyeztek fel novemberrel szemben. Oroszországban tavaly 4,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom, szakértők az idei évre 3,9 százalékos növekedést várnak, a gazdaságfejlesztési minisztérium derűlátóbb, 5,1 százalékos bővüléssel számol.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.