A héten igazán izgalmas és felejthetetlen filmeket hoztunk. Visszatérnek a Szemfényvesztők legendás illuzionistái és bemutatták a Josef Mengele utáni hajszát feldolgozó fekete-fehérben készült drámát. A streaming platformokon két feszült, pszichológiai fordulatokkal teli sorozat is debütál. A nyomozó és a Bennünk lakó fenevad sorozatok az év thrillerei lehetnek a bemutatót követő első visszajelzések alapján. Varázslat, rettegés és nyomozás a képernyőn. Filmajánlónk ezen a héten is izgalmas filmeket hozott.

Filmajánló a mozik rajongóinak
Szemfényvesztők
Filmajánlónk első mozi premierje a nagysikerrel ment Szemfényvesztők széria legújabb folytatása. A recept továbbra is a korábbi sztoriban már bevált sémát követi, kiegészülve az Oceans’ hangulatában és több csavarral. A már visszavonult hőseink, a Lovasok ismét összeállnak. Ezúttal új fiatal és rutintalan bűvészek is csatlakoznak a csapathoz, amely mindenféle bonyodalmat hoz a hőseinknek. A sztori szerint a csapat a világ egyik legértékesebb gyémántját próbálják meg ellopni olyan mutatványokkal, amelyeket a nézők még soha nem láttak a vásznon. Mindezzel aztán magukra haragítják a világ egyik legveszélyesebb bűnözőhálózatát. Ahol pedig a gonoszt nem más, mint Rosamund Pike alakítja, aki tökéletesen hozza a választékosan beszélő, erős angol nőt, akinek a nézése is színészi bravúr. Az pedig, hogy a filmet itt Budapesten forgatták még plusz pontot ad a történeteknek.
A folytatásra Jesse Eisenberg, Dave Franco, Isla Fisher és Woody Harrelson és Morgan Freeman is visszatérnek, a rendezői székben pedig ezúttal Ruben Fleischer ül. A készítők igazi új generáció és a régi generáció közötti párharcot mutatnak be, ahol a látványos trükkök, és fordulatok mellett laza és szórakoztató párbeszédekkel láthatjuk a legújabb gyémántrablást. Aki szeretik az Ocean’s szériákat és a pörgős poénokkal tűzdlet izgalmas filmeket azoknak feltétlen javasolt ez a film.

Josef Mengele eltűnése
Másik mozipremierünk egy egészen más műfajból érkezik. Kirill Szerebrennyikov filmje Josef Mengeléről, Auschwitz hírhedt orvosáról készült, aki a második világháború után Argentínában, majd Paraguayban és Brazíliában bujkált. A Josef Mengele eltűnése című film egyszerre több idősíkon mutatja be a halál angyalát, vagyis Mengelét, aki a háború utáni időszakban fényűző életet élt az egykori náci kapcsolatai révén, miközben állandó rettegésben van és menekül a felelősségre vonás elől. Argentínából többször visszatér Németországba, megnősül, majd egy magyar család farmján próbál új életet építeni, miközben hithű náci támogatói továbbra is fedezik.
A mű furcsa vizuális világában keményen mutatja be azt a kettősséget, amelyben a náci bűnös saját magát látja és amit a világ gondol róla. Őrült, aki megtagadja a valóságot? A rendező okosan választotta a főszereplőnek August Diehlt, akit a Becstelen brigantikban, Salt ügynökben és a Pénzhamisítókbl is jól ismerhetünk. A rendező célja, hogy bemutassa: a hírhedt orvos életének második felét a valóság megtagadásának mániákus kísérlete határozta meg. Afilm hangulatára rásegít a fekete-fehér képi világ, amely tökéletesen hozza az ötvenes éveket.
Streaming premierek

A bennem lakozó fenevad (Netflix)
A filmajánlónk eslő javaslatában talán az év egyik legjobb pszichológaia thrilelrjét hoztuk. A Netflixen mr látható A bennem lakozó fenevad, amely már a premier napján hatalmas visszhangot váltott ki. A kritikusok és a nézők is „kegyetlenül intelligens pszichológiai játéknak” nevezik.
A főszerepben Claire Danes mint Aggie Wiggs, a híres memoáríró, aki kisvárosba költözik, hogy feldolgozza fia halálát. Nyugalmát azonban gyorsan megzavarja titokzatos szomszédja, Nile Jarvis (Matthew Rhys), a gazdag ingatlanmágnás, akit korábban eltűnt felesége ügyében gyanúsítottak. Aggie új történetet ír. Jarvis sötét múltja lehetne következő könyvének témája.
Ezzel pedig egy veszedelmes macska–egér játék kezdődik. A sorozat készítői között olyan nevek szerepelnek, mint Howard Gordon, akit a 24, Homelandból ismerhetünk és Gabe Rotter az X-Aktákból. A rendezői székben Antonio Campos ül. Clare Danes pedig most is remekül játszik. A kritika szerint a széria Hitchcock-i hangulatú, epizódról epizódra egyre nyugtalanítóbb és feszült. Sokak szerint az év egyik legerősebb pszichothrillere.

A nyomozó (Disney+)
Másik filmajánlónk is egy igazán jó krimisorozat, amelynek a legújabb évadát nemrég mutatták be. A CBS népszerű krimije, A nyomozó október 19-én tért vissza a harmadik évaddal, amely már a Disney+-on is elérhető Magyarországon. A történet közvetlenül ott folytatódik, ahol a második évad véget ért. A főhős, a Twisterből jól ismert Justin Hartley az új szezonban több érzelmi oldalát mutatja meg a nézőknek. És hogy a thriller szál se maradjon ki, a család legsötétebb titkaival is szembesül.
Az új évad mélyebbre ás Colter és anyja kapcsolatában, miközben a férfi próbálja feldolgozni, mi vezethette anyját egy végzetes döntéshez. Ahhoz, hogy évekkel korábban kérésére egy régi családi barát taszította le Colter apját a sziklákról.
Az első három rész alapján úgy tűnik ez az évad a teljes történet legérettebb és legintenzívebb darabja. Több a pszichológiai mélység, erősebb családi dráma és még izgalmasabb heti ügyek várnak a rajongókra. Az első részben egy eltűnt anya és lánya nyomába erednek, amely egy sötét hálózathoz vezet, a harmadik rész pedig egy különleges halloweeni rejtély körül forog.
Címlapkép forrása: Prorom Entertainment Kft.