Sötét mód ikon
2026 június 11
Hozzájuk fordulj, ha pályáznál

Hozzájuk fordulj, ha pályáznál

A kormány 85 milliárd forint keretösszeggel a napokban hirdette meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképességét és fejlesztését támogató két új felhívást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP). Vadász György szerint az iparszövetség területi szakértői térítésmentesen részt vesznek a hozzájuk fordulók pályázatának előkészítésében, összeállításában, segítenek abban, hogy helyesen nyújtsák be a pályázatot.

Igény esetén a garanciavállaláshoz is tud a szövetség banki lehetőséget ajánlani, bár a vállalkozások kedvezőbb helyzetbe kerültek azzal az új szabályozással, hogy elegendő az önrészt a pályázati időszak utolsó negyedévében biztosítani. Az iparszövetség elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy lezárt üzleti évvel nem rendelkező, kezdő vállalkozók is pályázhatnak.

Vadász György úgy látja, ki kell használni azt a kedvező helyzetet, hogy a magyar gazdaság fejlődése lendületben van. A hazai vállalkozók fejlesztését az uniós források mellett a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja is segítheti, illetve a finanszírozást javíthatja, hogy a kormány adókedvezményben részesíti azokat a bankokat, amelyek a kkv-k hitelezésében feladatot vállalnak – tette hozzá. Felidézte, hogy az idén összesen 700 milliárd forint pályázati kiírás várható a kkv-szektor számára.

A kormány szándéka szerint az uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja, ezen belül 16 százalékot a kkv-k fejlesztésére, és további 16 százalékot a foglalkoztatás bővítésére.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.