Sötét mód ikon
2026 június 12
Hét-nyolc évünk elúszott

Hét-nyolc évünk elúszott

Parragh László köszöntőjében felidézte: az MKIK tavalyi előrejelzésében rávilágított, hogy a kitörés feltétele a gazdasági növekedés beindítása.

Elúszott 7-8 évünk

Szavai szerint Magyarország 2015-ben visszaállhat a 2008 előtti, a gazdasági-pénzügyi válság kezdetét megelőző időszak GDP-növekedési szintjére.

„Ez azonban azt is jelenti, hogy elúszott 7-8 évünk, ami nem kevés idő” – tette hozzá.

Parragh László kitért arra is, hogy a kitörés fontos feltételeként határozta meg a kamara a foglalkoztatottság bővítését, a szociális ellátórendszer átalakítását, a szerkezeti reformok továbbvitelét, a beruházások bővítését, az uniós források gazdaságba történő beterelését és az ország adósságállományának csökkentését is.

Jelentős felminősítési várakozások vannak a magyar gazdaság körül

Az MKIK elnökének szavai szerint a vártnál jobban bővültek a beruházások 2014-ben: 6 milliárd eurónyi uniós forrás áramlott be a magyar gazdaságba, ez soha nem látott összeg.

Parragh László rámutatott: igazolta szükségességét a teljesítményközpontú adórendszer és az egykulcsos adó. A gazdaság szempontjából fontos egyebek mellett a foglalkoztatás szabályainak átalakítása, a közigazgatás átszervezése, a szociális és a nyugdíjrendszer átalakítása is.

Az MKIK elnöke szerint „jelentős felminősítési várakozások vannak a magyar gazdaság körül, amelyeknek előbb-utóbb be kell érniük”. Növekszik az ország exportteljesítménye, melynek szerkezetében is kedvező változások figyelhetők meg, hiszen ez a bővülés elsősorban az ipari termékekre vonatkozik.

Még inkább tudásalapú lesz a gazdaság

Ez az esztendő ugyanakkor nagyon jelentős kockázati elemeket is hordoz – mutatott rá az elnök. Parragh László ezek közé sorolta egyebek mellett Görögország esetleges távozását az eurózónából, az orosz-ukrán válságot, az USA és az EU közötti szabadkereskedelmi megállapodást, az alacsony inflációt, a rezsicsökkentés hatásainak elfogyását, az eurózóna várható stagnálását, és az uniós támogatásoknak a – pénzügyi ciklus kezdete miatti – szűkülését.

A jövőben még inkább tudásalapú lesz a gazdaság. Ott lehet kitörési pontokat találni, ahol össze tudják hangolni az oktatást, a képzést, az innovációt, a tudományokat és a gazdaságot – tette hozzá.

Az oktatás a legfőbb eszközünk lehet arra, hogy elkerülhessük mások hibáit

Pajtók Gábor, a Heves Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja egyebek mellett arról beszélt, hogy az oktatás a legfőbb eszközünk lehet arra, hogy elkerülhessük mások hibáit, hogy „gyermekeink, unokáink versenyképes, használható, rugalmas, piacképes tudást szerezve élhessenek minőségi, kiegyensúlyozott, boldog életet”.

„Hazánkban a munkaadó cégek harmada tartósan nem tud bizonyos munkaköröket – egyebek mellett mérnöki pozíciókat – betölteni, mert nem áll rendelkezésre megfelelően képzett humán erőforrás. Meggyőződésem szerint már most meg kell kezdenünk a felkészülést arra a munkaerőigényre, ami majd 10-20 év múlva lép fel hazánkban” – fogalmazott.

A gazdasági évnyitó keretében több cég és magánszemély is díjat vehetett át Heves megye gazdasági életében kifejtett kiemelkedő munkásságának elismeréseként a kamara vezetőitől.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.