Az elemzői várakozásokat felülmúló legfrissebb munkaerőpiaci adatok hatására az alacsony kamatpolitika közeli végének lehetősége is felmerülhetett egyes piaci szereplőkben, ami rontaná az arany kilátásait. Nem csökken ugyanakkor a hite a nemesfémben a legnagyobb aranypiaci guruknak, akik vállvetve szállnak változatlanul síkra az arany mellett – tájékoztat a www.aranypiac.hu.
A meglepő mértékű bővülés az Egyesült Államok foglalkoztatási adataiban két hónappal ezelőtti szintekre rántotta vissza az arany árfolyamát. A foglalkoztatottak száma októberben 171 ezer fővel emelkedett, míg szakértők csak 125 ezres bővülésre számítottak. Az előző hónapok munkaerőpiaci statisztikáit is javította valamelyest az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Labor Statistics. A növekmény ennek ellenére még így sem volt elég erős ahhoz, hogy csökkentse a munkanélküliségi rátát, sőt az még növekedett is 7,8%-ról 7,9-re, miután ezzel egy időben több régi és új álláskereső jelentkezett vissza illetve be a munkaerőpiacra. A ráta érdemi csökkentéséhez havonta kétszer ennyi új álláshely teremtésére lenne szükség.
A lassú élénkülés jeleiről érkező híradások néhány nappal az elnökválasztások előtt kétség kívül a hivatalban lévő Barack Obama esélyeit javíthatják. Éppen ezért kritikai észrevételek is napvilágot láttak az adatok hitelességét illetően. Kozmetikázott-e a statisztika vagy sem, és hogy ez elég lesz-e az elnök újbóli győzelméhez, az persze most még nem tudható. Az viszont annál is inkább bizonyos, hogy az elkövetkezendő hét bővelkedni fog hírekben, és ezek hatása nem marad nyom nélkül a piacokon. Kedden Amerika választ új elnököt, és aznap végződik Mexikóban a világ vezető országait összefogó G20 csoport pénzügyminiszterei és központi bankárai számára szervezett, a hétvégén kezdődött találkozó is. De ülésezni fog a brit és az ausztrál jegybank, valamint az Európai Központi Bank is a héten. Mindegyiktől érkezhetnek az arany számára fontos hírek.
Az amerikai elnökválasztás kimenetele és annak rövidtávú hatása az arany árfolyamára nyilvánvalóan a legizgalmasabb kérdés jelenleg. Az uralkodó nézet szerint a demokrata Obama győzelme az arany számára kedvező jegybanki politika töretlen folytatását jelentené, és ez az aranyár emelkedését okozhatja. Ezzel szemben a republikánus Mitt Romney választási sikere nyomás alá helyezheti a nemesfém árfolyamát, miután tőle sokan azt várják, hogy leváltja az USA központi banki rendszerét irányító Ben Benanke Fed-elnököt, és szakítani fog a washingtoni gazdaságpolitikai status quóval.
Az USA után a világ második legnagyobb nemzetgazdasága a kínai, és ahogy az Egyesült Államok, úgy Kína is fontos politikai változás küszöbéhez érkezik a mostani hét folyamán. Csütörtökön kezdődik ugyanis a Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusa, amely tíz évre választ az ország számára új vezetést, pártelnököt, miniszterelnököt és valószínűleg új politikai irányvonalat. Az új vezetéstől gazdasági nyitást, a piacgazdaság erősítésére irányuló strukturális reformok megindítását várják az elemzők. Erre annál is inkább szükség van, hiszen a növekedés legfőbb motorjának számító export, a két fő felvevőpiacon (USA és Európa) állandósuló válság miatt visszaesett, és a Világbank becslése szerint 2015-re 5%-ra csökkenhet az ország növekedésének üteme. Ugyanakkor mivel a világban eladott minden negyedik gramm arany ma már kínai fogyasztóknál landol, a kínai gazdaság mindenkori hogyléte ma már döntő befolyással bír az arany árfolyamára.
Az aktuálisan zajló aranypiaci korrekció ellenére a befektetők optimizmusa továbbra is erősen jelen van. A Bloomberg hírügynökség által megkérdezett 27 piaci szakértő közül 18 válaszolt úgy, hogy a nemesfém árfolyamának emelkedésére számít ezen a héten, öten számítanak csökkenésre és négyen vizionáltak változatlan aranyárat. Három igazi gurunak számító sztárbefektető, Jim Rogers, Jeremy Grantham és John Paulson is meg van győződve az árfolyam további emelkedéséről, igaz az általuk felsorolt érvekben nincs semmi új. Mindhárman úgy vélekednek, hogy a jegybankok ultralaza pénzpolitikája kiszámíthatatlan kockázatot hordoz, és bár az infláció mértéke jelenleg még viselhető, de a konjunktúra élénkülésével a pénzromlás üteme aggasztó mértékben felerősödhet.
Arany, ezüst – technikai elemzés
Az elmúlt hét eredendően a bázisépítés jegyében telt az aranynál. A kurzus már ki is lépett a szűken csökkenő csatornából felfelé, amikor a hét utolsó napján érkező pozíciózárások végül mégiscsak visszavetették oda. Ezzel az 50-napos mozgóátlag és a július közepétől számítható rövidtávú emelkedő trend is sérült, ami eladási jeleket generált a befektetők számára. A következő fontos támasz 1.665 dollárnál található a 200-napos mozgóátlag magasságában. Amennyiben eddig süllyedne az árfolyam, úgy innét egy visszateszt várható, de ha ez a kapaszkodó szintén elvérezne, akkor a korábbi hosszan csökkenő trendcsatorna felső határolóig is lenyúlhat még a korrekció.
Az ezüstnél szintén a bázisépítés jelei voltak megfigyelhetők a magunk mögött hagyott héten. Az október eleje óta tartó korrekció keresi a lokális mélypontját, amelyről ismét észak felé fordulhatna a jegyzés, és az 50-napos mozgóátlag fölé emelkedhetne. Ehhez azonban hiányozik jelenleg a döntő löket, ezért legjobb esetben is csak egy oldalazásra érdemes felkészülni 31,27 és 32,50 dollár között.


