Sötét mód ikon
2026 július 22
Hatalmasat nőtt a háztartások vagyona

Hatalmasat nőtt a háztartások vagyona

A tanulmány kimutatása szerint az idén a háztartások átlagosan 56 ezer dollár (44 180 euró) magánvagyonnal rendelkeznek, 3450 dollárral többel, mint az előző évben. A növekedés mértéke a legnagyobb volt az idén a pénzügyi válság kezdete óta.

gazdag 130114Az összes magánvagyon 2013 közepe és 2014 közepe között 8,3 százalékkal 263 ezer milliárd dollárra (208 ezer milliárd euró) emelkedett. A legnagyobb mértékben Észak-Amerikában és Európában nőtt a magánvagyon, mindkét esetben több, mint tíz százalékkal – mondta Giles Kating, a Credit Suisse privát banki és vagyonkezelési üzletágának az igazgatója.

Az elkövetkező öt évben a globális magánvagyon a Credit Suisse becslése szerint további 40 százalékkal 369 ezer milliárd dollárra emelkedik. A fejlődő világ részesedése eközben a jelenlegi nyolc százalékról 21 százalékra emelkedik, felerészt Kína gyarapodásának köszönhetően.

Az egy főre jutó vagyonban a listát Svájc vezeti 581 ezer dollárral, nyomában Ausztráliával és Norvégiával. A leggazdagabb, azaz az 50 millió dollárnál több vagyonnal rendelkező magánszemélyek listáját az Egyesült Államok vezeti, sorban a második Kína, a harmadik helyen pedig Németország áll.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.