Elmondta: az ukrán fél követeli, hogy a tarifák megállapítását igazítsák az európai normákhoz. A tranzitszerződést a Naftohaz szerint a jövőben nem vele, hanem az Ukrtranszhaz állami gázszállító vállalattal kell megkötnie az orosz félnek.
A Naftohaz követeli azt is, hogy a Gazprom fizessen kompenzációt, amiért kevesebb gázt szállított Európába. A jelenleg érvényben lévő tranzitmegállapodás szerint ugyanis az orosz vállalatnak évi 110 milliárd köbméter földgázt kellene Ukrajna csővezetékein keresztül Európába szállítatnia, tavaly azonban ez a mennyiség mindössze 86 milliárd köbméter, 2012-ben pedig csupán 83 milliárd köbméter volt.
Nem veszélyezteti a lépés az európai gázszállításokat
Jurij Vitrenko biztosított ugyanakkor afelől, hogy a stockholmi bírósághoz benyújtott kereset semmilyen hatással nem lesz az Európai Unió tagországaiba irányuló gázszállításokra. „Éppen azért nyújtottuk be a keresetet, hogy a jövőben semmi ne veszélyeztesse a szállításokat” – fűzte hozzá.
Vitrenko közölte továbbá, hogy szeptemberben elfogyott a Gazprom által előre fizetett tranzitdíj, ezért az orosz cégnek októberben okvetlenül fizetnie kell. Leszögezte, hogy a tranzitdíjból nem vonhat le az orosz fél Ukrajna által egyébként is vitatott gázártartozásokat.
Kijev korábban már benyújtott egy keresetet a stockholmi döntőbírósághoz, amelyben az Ukrajnának eladott orosz földgáz árát kifogásolta.
Mennyit fizetnek a gázért?
Az orosz Gazprom és az ukrán Naftohaz vállalat tavaly decemberben állapodott meg arról, hogy januártól Kijev ezer köbméterenként 268,5 dollárért, vagyis a korábbinál mintegy harmadával olcsóbban kapja a földgázt Oroszországtól. Ezt a kedvezményt Vlagyimir Putyin orosz elnök ajánlotta fel Viktor Janukovics volt elnöknek annak fejében, hogy Kijev nem írja alá a társulási megállapodást az Európai Unióval.
Azt követően viszont, hogy Janukovicsot az ukrán parlament február végén megfosztotta államfői hivatalától, majd Oroszország márciusban annektálta a Krím félszigetet, Moszkva április elején ezer köbméterenként 485,5 dollárra emelte a gáz ezer köbméterenkénti árát, amit Kijev nem hajlandó megfizetni.