Legalább 16 ezermilliárd dollár kerül a fiatalabb nemzedék kezébe a következő harminc év során – derül ki a Wealth-X kutatásából. A Föld legvagyonosabb személyeinek – akik minimum 30 millió dollárral rendelkeznek – száma ráadásul 211 235-re emelkedett tavaly, és összesen 29,7 ezermilliárd dollárral rendelkeznek. Ez létszámban és vagyonban egyaránt történelmi rekordnak számít – írja a CNBC.
Az Egyesült Államok (ahol egyébként a legtöbb milliárdos él) néz majd szembe a legnagyobb mértékű transzferrel. Várhatóan 6 ezermilliárd dollár cserél majd gazdát az egyes családokban a következő 3 évtizedben.
Az amerikai helyzet önmagában is különleges. Egyrészt az USA-ban a Forbes tavalyi 400-as listáján szereplők már 43 százaléka önerőből gazdagodott meg, szemben az 1984-es mindössze 25 százalékkal – írja a MarketWatch. Másrészt viszont döbbenetes, hogy a listát kitevők vagyona 1984 és 2014 között 1832 százalékkal, 125 milliárdról 2,29 ezermilliárd dollárra emelkedett.
Eközben a Pew Research szerint a jövedelmi olló az USA-ban 2013-ban 30 éve nem látott szintre nyílt, miután a magas keresetű családok medián vagyona (639 400 dollár) közel hétszerese volt a közepes jövedelmű családok medián vagyonának (96 500 dollár). Mindemellett az amerikai családok medián nettó vagyona 2007 és 2010 között 40 százalékkal, 135 700 dollárról 82 300 dollárra zuhant.
A várakozások szerint az Egyesült Államokat Németország, Japán, Nagy-Britannia és Brazília követi majd a vagyoni transzferek mértékének tekintetében.
A kutatás szerint a vizsgált gazdagok vagyonának 30 százaléka van valamilyen likvid eszközben elhelyezve, nagyobb rugalmasságot biztosítva a következő generációnak a költekezéshez.
Mindazonáltal a tőke igen jelentős része valamilyen üzleti vállalkozásban van. Ez pedig azt jelenti, hogy mivel az örökösök egy része feltehetően nem kívánja majd átvenni a családi üzlet napi szintű irányítását, akár számos ilyen vállalattól meg is válhatnak. Ez pedig szintén tekintélyes mennyiségű elkölthető tőkét szabadítana fel a fiatalok számára – hangsúlyozza a jelentés.
A tervezés fontossága
Megfelelő előkészületek és tervezés nélkül akár a vagyon felét is elvihetik az örökösödési adók – figyelmeztet a dokumentum. Egyes fejlett gazdaságokban (például Japánban vagy Németországban), az ingatlanadók a nettó vagyon 50 százalékát is kiteheti.
A következő években a fiatalabb generációk számára tehát nemcsak az lesz nagy feladat, hogy megfelelően kezeljék a rájuk zúdult hatalmas örökségeket, de az idősebb rokonoktól azt is meg kell tanulniuk, miképpen tudják majd ők is megfelelően továbbadni a saját vagyonukat az utánuk következő generációknak.

