A pán-európai FTSE Eurofirst 300 index 0,04 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,27 százalék csökkenéssel kezdte a hétfői kereskedést. Londonban 0,27 százalék gyengüléssel nyitott az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 0,62 százalék eséssel kezdett, Párizsban pedig 0,24 százalékkal csökkent a CAC-40 index.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,86 pontos csökkenéssel, 39 273,89 ponton nyitott hétfőn, vagyis a pénteki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]
A befektetők figyelmének középpontjában a sikertelen német kormányalakítási kísérlet után várható politikai bizonytalanság áll. Vasárnap késő este kudarcba fulladtak Berlinben az egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról, mert az FDP kivonult a tárgyalásokról.
A hírre az euró is gyengült, az európai tőzsdei nyitás előtt bő egy órával 0,46 százalékkal jegyezték alacsonyabban 1,1773 dolláron. Az olaj ára alig változott, kissé csökkent, a Brent és a WTI egyaránt 0,18 százalékkal hordónként 62,61 és 56,61 dollárra.
Mi történhet Budapesten?
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint várhatóan hétfőn is tovább folytatódik a múlt héten megkezdődött általános tőzsdei korrekció Európában, miután sikertelenül zárultak a német koalíciós tárgyalások. Így nyitáskor csökkenésre számít az elemző a magyar tőzsde esetében is.
A hét legfontosabb eseménye Magyarországon a jegybank kamatdöntő ülése lesz. Pleschinger Gyula monetáris tanácstag november elején úgy nyilatkozott, hogy a jegybank akár már idén újabb monetáris politikai eszközt vethet be annak érdekében, hogy tovább csökkentse a magyar hozamokat.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Kiss Mónika szerint elképzelhető, hogy az új eszközt még nem vezetik be ebben a hónapban, megvárják az Európai Központi Bank és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed decemberi üléseit, illetve a következő inflációs jelentés magyar prognózisait.
Emellett rövidített hétre készülnek az amerikai tőzsdék, a hálaadás napi ünnep miatt már szerda este bezárnak a börzék. Ez a magyar kereskedést is érinti, így a hét végén alacsonyabb forgalomra lehet számítani – jegyezte meg az elemző.
Ez történt a múlt héten
Pénteken gyengültek és a hetet is veszteséggel fejezték be a főbb európai értékpapírpiacok. A pán-európai Stoxx 600 index 0,29 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,29 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,47 százalékkal csökkent pénteken.
A hetet a Stoxx 600 1,26 százalék, az FTSE Eurofirst 300 1,11 százalék, az EuroStoxx50 0,29 százalék veszteséggel fejezte be. Londonban 0,08 százalékkal zárt alacsonyabban az FTSE-100 index pénteken, a frankfurti DAX index 0,41 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,47 százalékkal csökkent. Milánóban 0,51 százalék, Madridban 0,78 százalék volt az indexcsökkenés.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 297,45 pontos, 0,76 százalékos emelkedéssel, 39 279,75 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,257 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 74 forinttal, 2,37 százalékkal 3199 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,15 százalékkal 10 020 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 470 forintot ért záráskor, forgalma 118,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,29 százalékkal 6945 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.