2024 május 21

Erősödik Európa

A londoni FTSE-100 index 0,19 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,08 százalékkal, a frankfurti DAX pedig 0,12 százalékkal emelkedett a nyitást követő percekben. Az euróövezeti EuroStoxx50 0,01 százalékkal erősödött.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pedig 0,59 pontos emelkedéssel, 37 955 ponton nyitott pénteken.

Jackson Hole-ra figyelnek az elemzők

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: a piac az amerikai Wyoming állambeli Jackson Hole-i jegybankár találkozón elhangzó beszédeket várja, de a nemzetközi hangulat elég optimista, illetve a régiós részvényeket keresték a befektetők csütörtökön.

Az amerikai Wyoming állambeli üdülőhelyen tartott szokásos éves szimpóziumon pénteken szólal fel Janet Yellen, az amerikai tartalékbank elnöke és Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke is. A befektetők valamilyen utalást várnak a jegybankok pénzpolitikájának várható irányát illetően.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Így a szakértő arra számít, hogy lesz még vételi erő pénteken is, a hazai részvényindex fél százalék körüli emelkedését várja. Hozzátette, erősödhet az OTP-árfolyama, a Mol-papírok pedig ismét megpróbálják majd elérni a 24 000 forintos szintet.

Új rekord lehet?

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint új rekordértékre kapaszkodhat a BUX pénteken a kedvező nemzetközi hangulatban. A szakértő kommentárjában szintén hangsúlyozta, a délután már a Jackson Hole-ban tartandó jegybankári beszédekre való várakozással telik majd.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 201,19 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 37 954,41 ponton zárt csütörtökön, ami új történelmi csúcs, a részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt. A Mol 205 forinttal, 0,87 százalékkal 23 755 forintra erősödött, 3,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,53 százalékkal 10 400 forintra nőtt, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 478 forintra csökkent, forgalma 240,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 41 forinttal, 0,62 százalékkal 6701 forintra emelkedett, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.

Ázsia a csúcson

A nagy ázsiai piacokon emelkedtek a részvényindexek pénteken. Kínában a jó vállalati nyereségadatok húsz hónapos csúcsra lendítették a legfontosabb mutatókat, a Shanghai Composite Index 1,2 százalékkal, a vezető vállalatok jegyzését követő CSI300 index pedig 1,0 százalékkal erősödött.

A hongkongi Hang Seng 0,8 százalékkal ment föl a kereskedés vége felé. A tokiói Nikkei-225 0,45 százalékkal emelkedett, miután megállt a jen erősödése a dollárral szemben, ami jót tesz az exportorientált japán vállalatoknak. A szöuli Kospi 0,1 százalékkal kúszott fel a kereskedés utolsó harmadában.

Megszilárdult az olaj

Az olaj jegyzése megszilárdult, miután a Mexikói-öböl mentén sok finomítót bezártak a közeledő Harvey hurrikán miatt.

A befektetők az amerikai kútfúrások számáról délután esedékes adatokat várják. A globális piacon azonban továbbra is túlkínálat van, amiben egyre nagyobb szerepet játszik az amerikai termelés, amely 2016 közepe óta 13 százalékkal napi 9,6 millió hordóra emelkedett.

Az olajpiacon az európai tőzsdenyitásig a globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent hordójának ára 38 centtel 52,42 dollárra, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) fajta jegyzése pedig 33 centtel 47,76 dollárra emelkedett.

Az eurót pénteken 9 óra körül 1,1792 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi piacon a kora reggeli 1,1799 dollárral szemben. Az európai valuta árfolyamát megterhelte, hogy a német importárak a júniusi 2,5 százalék és az elemzők által várt 2,3 százalék helyett júliusban csak 1,9 százalékkal emelkedtek.