2024 március 29

Stratégiai együttműködés a Masterplast és a KÉSZ között

Sárszentmihály, 2023. január 31., kedd (MTI) – Stratégiai együttműködési megállapodást kötött moduláris épületek előállítására a Masterplast Nyrt. és a KÉSZ Holding Zrt. – az aláírásra a két vállalatcsoport közös modulház projektjéhez kapcsolódó keddi sajtórendezvényen került sor.

Ács Balázs, a Masterplast alelnöke hangsúlyozta, hogy az építőipari kivitelezői szektorban komoly kihívást jelent a nem megfelelő minőség és a komoly szakemberhiány, illetve a környezetvédelem, ezekre kerestek közösen megoldást, így került látóterükbe a moduláris építési rendszer. Hozzátette: a KÉSZ az acélszerkezetekkel, míg ők elsősorban a hőszigetelő anyagok beépítésével járultak hozzá a modulházak kifejlesztéséhez. Jelezte, hogy a tesztfázis végére értek, az első, öt modulból álló prototípust sárszentmihályi telephelyükön egy munkanap alatt felépítették, ezért most már a piacra lépésre koncentrálnak. Közölte, hogy üzemcsarnokukban évente 500 modul legyártására képesek, ha a piac nyitott lesz erre a technológiára, további beruházásokkal növelni is tudják a kapacitást. Ács Balázs kérdésre elmondta: a moduláris technológia nagy lépés a minőség és a precizitás felé, miközben az elkészült épület paramétereiben közel áll a passzív házakhoz, többek között gépi szellőztetést és egyéb okos megoldásokat használ. Úgy vélte, akár sorházak, ikerházak, vagy lakóparkok építésekor is szóba jöhetnek a modulházak, ám egyelőre az ipari csarnok fejépületek (iroda, tárgyaló, öltöző, szociális helyiség), illetve a szállás jellegű épületek (kollégium, szálloda, motel) területén igyekeznek betörni a piacra – ismertette a távirati iroda.

Árával kapcsolatban kifejtette: az nagyságrendileg ott van, ahol egy hagyományos technológiával épített lakóépületé, ám a minőség, a gyorsaság és a környezetvédelmi szempontok alapján sokkal előnyösebb a moduláris építés, ráadásul viszonylag könnyen költöztethető is. Vida Tamás a KÉSZ Holding Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az acélszerkezetek kapcsán találtak egymásra a Masterplasttal, a modul rendszerű épületek acél vázszerkezetét fogják tervezni és legyártani. Megerősítette, hogy az építőiparban nagy szakemberhiány van, ami a moduláris építkezéssel jól orvosolható. Csokró Gábor, a Masterplast Modulhouse Kft. cégvezetője kiemelte: az üzemi előregyártásé a jövő, mert a helyszíni munka drága és szűkös a szakmunka elérhetősége. Jelezte, hogy a modulok 85-90 százalékos készültséggel kerülnek ki az üzemből, a helyszínen össze kell azokat állítani, miközben jól kombinálhatók hagyományosan épített épületekkel. Mint mondta, a rendkívül erős acélvázra maximum 19,2 négyzetméter alapterületű, 2,65-2,75 méter belmagasságú modult tudnak gyártani, a gyártási idő 35-60 munkanap. A sajtóanyag szerint a készre gyártott moduláris épületelemek szállítása közúton történik, az építés helyszínén pedig daru és egy kisebb összeállító csapat segítségével néhány nap alatt kivitelezhető az építés. A moduláris épületek kivitelezése gépészettel előkészített betonaljzatra történik. A technológia előnye az újrahasznosíthatóság, az épület funkcióváltozás esetén szétszedhető és a teljes életciklusa alatt akár 2-3 alkalommal költöztethető, áttelepíthető.

A modularitás magában hordozza az épületek bővíthetőségének, és emeletes kialakításának lehetőségét is. Az 1997-ben alapított Masterplast fő tevékenységi köre az építőipari szigetelőanyagok és szigetelőrendszerek, valamint egészségügyi textíliák és higiéniai termékek gyártása és értékesítése. A magyarországi központú cégcsoport tíz európai országban működtet saját tulajdonú leányvállalatot, hét telephelyen több különböző gyártóegységet.

A Masterplast árbevétele 2021-ben elérte a 191 millió eurót, munkatársainak száma megközelíti az 1400 főt. Január elején közölt előzetes adat szerint a tavalyi évet 202 millió eurós (csaknem 81 milliárd forintos) forgalommal és 15,5 millió eurós (több mint 6 milliárd forintos) nyereséggel zárja. Részvényeikkel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír hétfőn 3685 forinton zárt, egy éven belül 2700 forint és 4490 forint között változott az árfolyama.

A több mint 40 éves KÉSZ Csoport a nemzetközi piacon is terjeszkedő, magyar tulajdonú építőipari szolgáltató, tevékenysége a tervezéstől, a kivitelezésen át kiterjed az üzemeltetésre is. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint nettó árbevétele 2021-ben 166,605 milliárd forint volt, a 2020-ban elért 117,216 milliárd forint után. A vállalatcsoport 8,687 milliárd forint nyereséggel zárta 2021-et, míg egy évvel korábban 4,067 milliárd forint adózott eredményt ért el.