Rendkívüli Hírek:

2024 február 27

Özönlöttek látogatták a parajdi sóbányába

Több mint félmillióan látogatták tavaly a parajdi sóbányát, miután a világjárvány utáni első évként ismét teljes kapacitással működött a híres székelyföldi turisztikai látványosság. Erről számolt be Sebestyén József igazgató tájékoztatása alapján a Marosvásárhelyi Rádió.

A területi rádióstúdió honlapján azt írta, hogy 2023-ban 570 ezer látogató váltott belépőt Székelyföld legnagyobb turisztikai attrakciójába. Ennél többen csak a járvány előtti évben, 2019-ben ereszkedtek le a tárnákba, akkor 670 ezer látogatót számláltak. Sebestyén József igazgató elmondta, hogy a belépőkből 17 millió lej (1,31 milliárd forint) bevétel származott. A jegyek ára idén sem változott. A felnőttek 50 lej (3855 forint), a gyerekek 35 lej (2699 forint) ellenében látogathatják a létesítményt. A tájékoztatás szerint csak a téli szünidőben mintegy 20 ezren fordultak meg a játszóterekkel, moziteremmel és a szabadidő eltöltésére alkalmas berendezésekkel felszerelt sóbányában.

Vakációban és hétvégén is sok a vendég, főként gyerekes családok, diákcsoportok látogatják, és sokan járnak ide gyógykezelésre is. Hétvégén napi 700-1000 személy is leereszkedik a mélybe – mondta az igazgató. A sóbányát működtető cég több újítást vezetett be. Tavaly újrarendezte a szuvenírboltot és új márkát alapított, a márkanévvel számos terméket, egyebek közt különböző fűszernövényekkel ízesített asztali sót forgalmaznak. Kávézót is kialakítottak a mélyben. Neve szerint „sós kávét” is kóstolhatnak a vendégek, valamint kalandparkot is működtetnek – közölte az igazgató.

A Hargita megyei bányát tavaly néhány napra be is kellett zárni. Miután talajvíz szivárgott a régi tárnákba, és ennek hatására megnőtt a látogatható csarnokok levegőjének nedvességtartalma. Előző évben a nyári idényben szembesültek hasonló problémával, melynek orvoslása két hónap kiesést eredményezett. A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága. A felszín alatt 120 méterre található látogatható csarnokokban játszóterek, foglalkoztató és kikapcsolódási terek, ökumenikus kápolna és moziterem is várja a látogatókat. Jótékony mikróklímája miatt egészségeseknek és betegeknek is ajánlott időt tölteni a tárnákban, ez segíti a relaxációt, a szervezet regenerálódását, és számos egészségügyi panaszra is javallott.