2024 június 20

Összhangban van a horvát alkotmánnyal a boltok zárvatartása

. A horvát alkotmánybíróság elutasította azokat az indítványokat, amelyek szerint a boltok részleges vasárnapi zárva tartásáról szóló törvény alkotmányellenes lenne – közölte a testület.

Az alkotmányjogi panaszokat a Horvát Munkaadók Szövetsége (HUP), a Fokus párt, valamint a kiskereskedők és iparosok nyújtották be. A taláros testület nem vette figyelembe az indítványozók azon panaszát, hogy az alkotmány, valamint a hatályos hazai és nemzetközi jog nem írja elő a munkavállalók heti pihenőnapjaként a vasárnapot. Egyúttal visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint a törvény korlátozza a vállalkozói szabadságot. Az intézkedés aránytalan, valamint a kormány a munkavállalók védelmét a munkatörvény módosításával is biztosíthatta volna. Egyes indítványozók – az alkotmánybíróság álláspontjával ellentétben – azt állították, hogy a vitatott intézkedés sérti a kereskedelemben dolgozók jogait és a fogyasztók érdekeit. „Tekintettel arra, hogy a vitatott intézkedés nem rótt túlzott terheket egyik indítványozóra sem, az alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az arányos az általa elérni kívánt céllal” – oközölte a távirati iroda.

Horvátországban a boltok részleges vasárnapi zárva tartásáról szóló törvény tavaly július 1-jén lépett életbe. Ez alapján a legtöbb üzlet – néhány kivételtől eltekintve – évente legfeljebb 16 vasárnap lehet nyitva. A zárva tartás az ünnepnapokra is vonatkozik. A kereskedők maguk dönthetik el egyéni igényeik, a szezonalitás, a helyi adottságok és egyéb tényezők alapján. Melyik vasárnapon tartanak nyitva. A jogszabály a kivételek között említi a benzinkutakat. Valamint a kórházak, szállodák, kulturális és vallási intézmények, nemzeti parkok, repülőterek, busz- és vasútállomások területén működő üzleteket. Továbbá a vásárokat és a piacokat. A trafikok vasárnap és ünnepnapokon 7-től 13 óráig lehetnek nyitva.