2024 május 25

Oktatás – Itt is jelentős a BMW jelenléte

Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az érdeklődés a Debreceni Egyetem (DE) műszaki karának járműmérnöki képzése iránt. Közölte az egyetem M. Tóth Ildikó sajtóközpontja az MTI-vel annak kapcsán, hogy járműmérnök-hallgatókat fogadott a BMW helyi képzési központja.

Azt írták, befejeződött a járműmérnöki alapképzés járműgyártás szakirányos hallgatók első csoportjának oktatása a BMW Group Gyár Debrecen képzési központjában. A résztvevők egyebek mellett a tervezéssel, a forgácsolással, a lemezmegmunkálással, illetve a részegységek szét- és összeszerelésével ismerkedtek meg.

Oktatás - Itt is jelentős a BMW jelenléte

A közlemény szerint a járműmérnöki BSc képzés 33 hallgatója négy héten át a járműgyártás tantárgy keretében kapott gyakorlati oktatást a BMW nemrég elkészült debreceni képzési központjában. A német autógyár oktatási programjának megfelelően a hallgatók fémipari gyakorlatot, valamint gépjárműismeretet tanultak. Egyebek mellett az elektronikával, a 3D nyomtatással, illetve az automatikával ismerkedtek. Idézi a közlemény Bodzás Sándort, a gépészmérnöki tanszék helyettes vezetőjét.

A szakember elmondta azt is, hogy számos változtatást hajtottak végre a járműmérnöki képzésen annak érdekében, hogy meg tudjanak felelni a cégek igényeinek. Nagyobb hangsúlyt fektetnek például az ipari gyártósori szimulációk, a 3D CAD tervezés, illetve a 3D nyomtatási technológiák bemutatására. Tette hozzá Erdei Timotei István tanársegéd.

Megjegyezve, hogy a járműmérnök hallgatóknak a korábbinál több órájuk van a járműgyártási laborban. Itt az autóiparban is alkalmazott gépeket a gyakorlatban is programozzák. A járműmérnöki tanszék oktatói is folyamatosan bővítik tudásukat, további tanúsítványok megszerzésével és céges továbbképzéseken való részvétellel – zárul az egyetem közleménye.

Képek forrása: Shutterstock