Rendkívüli Hírek:

2024 február 22

MÁV: több mint 2,3 millió utazás a TramTrain-járatokon

2023 novemberének végén ünnepelte második születésnapját a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasútvillamos. A járatok csúcsidőben 20 percenként közlekednek és az elmúlt 2 évben több mint 1,7 millió kilométert tettek meg. 2023-ban 467 ezer menetjegyet váltottak a járatokra és közel 13 ezer bérletet vásároltak májusig a szerelvényekre. Májustól pedig az új ország- és vármegyebérlet tette olcsóbbá, korlátlanabbá és egyszerűbbé a közösségi közlekedést az első nemzeti tarifaközösség megalkotásával. A vasútvillamosokon az országbérletekkel és a Csongrád-Csanád vármegyei bérletekkel is lehet utazni. Utóbbiból 2023-ban a MÁV-VOLÁN-csoport 120 981 darabot értékesített, ebből 52 688 kedvezményes árú volt, míg teljesárúból 68 293 kelt el. A TramTrainen 2023-ban összességében több mint 2,3 millió utazás történt.

A vasútvillamosra a MÁV applikációból, az ELVIRA (jegy.mav.hu) felületéről, a megállóhelyi és a fedélzeti jegykiadó automatákból, illetve a MÁV-START pénztáraiból, a hódmezővásárhelyi és a szegedi autóbuszpályaudvarokon a Volán-pénztárakból, illetve Szegeden, a Széchenyi téren lévő partneri pénztárnál is lehet díjtermékeket vásárolni. A legtöbb jegyet az automatákból (41%) váltották az utasok. A fedélzeti jegyvásárlás a második legkedveltebb 36%-kal. A képzeletbeli dobogó harmadik helyén a MÁV app áll 13%-kal. 

A 2023 nyarán bevezetett tarifareformhoz igazodva 2024. január 1-jétől a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő TramTrain járatok díjszabása is módosult. A teljesárú jegyek ára Szeged-Algyő között 130, Algyő-Hódmezővásárhely 140, a teljes szakaszon 85, míg Hódmezővásárhelyen belül 150 forinttal emelkedett. A kedvezményes jegyek a kedvezmény mértékével arányosan változtak. A kerépárjegyek és a kutyajegyek ára változatlan maradt. A tájékoztatókat a vasútállomásokon és a megállóhelyeken lévő automatáknál közzétette a vasúttársaság. Az SZKT jegy- és bérletár emelése okán a TramTrain-bérletekkel vagy az ország- és vármegyebérletekkel kombinálhatóan vehető szegedi helyi bérletek, valamint a 24 és 72 órás szegedi helyi közlekedéssel kombinált TramTrain-jegyek ára is emelkedett.

Változott a pótdíj mértéke

Januártól változott a pótdíjak mértéke is. A helyszíni pótdíj 8800 forintról 9600-ra, 3-30 nap közötti befizetés esetén 14500-ról 16000-re, 30 napon túl 32 ezerről 35 000 forintra emelkedett, az utólag bemutatás összege pedig 1200-ról 1300 forintra változott.

MÁV: több mint 2,3 millió utazás a TramTrain-járatokon

Borítókép (illusztráció) forrása: Shutterstock