2024 október 10

Harmadával emelkedett az otthonteremtés költsége a budai kerületekben

Fokozódott a vevői érdeklődés a budai kerületek iránt 2023 változó ingatlanpiacán.A kereslet hatása a megvalósult tranzakciókat is átformálta, hiszen a fővárosi szerződéskötések között megduplázódott a budai eladások aránya 2022-höz képest. Idén egy teljes szobával tágasabb otthonokat, a tavalyinál közel harmadával többért választanak 2023-ban a vásárlók Budán a Duna House adatai szerint.

Tartósan átvehették a változóingatlanpiacon a belváros szerepét a budai kerületek. Ugyanis idén már hat alkalommal előzte meg Újbuda, a II. kerület vagy mindkettő egyszerre Erzsébet- és Terézvárost az ingatlanközvetítő kerületek közötti népszerűséget vizsgáló felmérése szerint.” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője. A főváros 23 kerülete közül két budai kerület is dobogós helyen végzett idén szeptemberben a Duna House adatai alapján. A keresettségi lista élén az újépítésű lakóparkokban bővelkedő kerületek állnak. Vagyis Újbuda (17,4%) osztozik Angyalfölddel, a második helyen a tipikus budai életérzést nyújtó II. kerület végzett. Buda legnagyobb kerülete, vagyis Óbuda a lista első harmadában, a hetedik helyet foglalja el a sorban. A Hegyvidék ezúttal a nyolcadik, az I. kerület pedig a tizenkettedik volt a népszerűségi listán. Meglepő, de a sor túlsó felén is találkozni budai kerülettel, ugyanis Budafok-Tétény csekély arányban, mindössze a vevők 3,8%-nál került a preferált lokációk közé.

Erősödött a budai kerület

Nem csak az érdeklődés, de a megvalósult ingatlantranzakciók tekintetében is erősödött a budai kerületek jelenléte az idei év során. Míg a 2022-es év fővárosi tranzakcióinak mindössze 11,5%-a zárult a budai oldalon. Addig 2023 első három negyedévében végbement eladások közel negyede, 24%-a Budán történt a Duna House értékesítési adatai alapján. „A budai miliőt választó vásárlók közel harmada, 32%-a végül a XI. kerület mellett döntött. De jelentős arányban, 23%-ban szerződtek II. kerületi és 21%-ban óbudai ingatlanra. A fővárosi kerületek közötti népszerűséget vizsgáló felmérés eredményével ellentétben a létrejött tranzakciók között nem Budafok, hanem az I. kerület lett a sereghajtó. Mindössze a vevők 6%-a köteleződött el a kerület mellett.” – tette hozzá a szakértő.

budai ingatlan

A hat budai kerületben 2023 első három negyedévében zárult adásvételek alapján átlagosan közel 1,05 millió forintba került az otthonteremtés négyzetméterenként. Ami 8%-os ingatlanár-emelkedést mutat a 2022-es adatokhoz képest. Az ingatlanra fordított átlagos összeg 2022-ben mindössze 61 millió forint volt a budai kerületekben. Az idei évben azonban közel 30%-kal, 78,5 millió forintra nőtt ez az érték. Nagyobb alapterületű otthonokat választottak ugyanakkor idén a vásárlók. Hiszen a tavalyi átlagos 61 négyzetméternél 14 m2-rel tágasabb ingatlanokra szerződtek.

A legdrágább budai kerület

A legdrágább budai kerület a XII., itt 1,3 millió forinthoz közelít a négyzetméterenkénti átlag. Összességében a legtöbbet azonban a II. kerületben költöttek a vevők ingatlanvásárlásra. Itt az átlagos ingatlanérték kevéssel több mint 108 millió Ft. Budán a legalacsonyabb négyzetméterárakkal a XXII. kerületben találkozhatnak a vásárlók. A tranzakciós adatok alapján 758 ezer forintba került átlagosan a kerületben egy négyzetméter. Vételár tekintetében a népszerűségi lista élén álló Újbuda jelenti a vevők számára a mentsvárat. Hiszen itt átlagosan 60,4 millió forintból is megoldható az otthonteremtés. Ezért az összegért egyébként egy élhető, 65 négyzetméteres lakás vásárolható. Alapterület szempontjából Budafok a rekorder, itt átlagosan 103 négyzetméteres élettérrel rendelkező ingatlanokra szerződnek az ügyfelek.

A szélsőséges adatok

2023 első három negyedévében a budai oldal legdrágábban és legmagasabb négyzetméteráron értékesített ingatlanáért, egy 170 m2-es, nagyon jó állapotú, örök panorámával rendelkező, medencés luxus okosotthonért 440 millió forintot adott az új tulajdonosa. Ez több mint 2,5 millió forintot jelent négyzetméterenként. Meglepő, de azonos alapterületű, jó állapotú, budai kertes házhoz megfizethető, 350 ezer forintos négyzetméteráron is hozzá lehet jutni, ha Budafok-Tétény mellett dönt az ügyfél.

A legnagyobb alapterületű értékesített ingatlan egy 425 négyzetméteres családi ház volt a III. kerületben, amelyért 290 millió forintot fizetett a vásárló. Míg a legkisebb alapterületű lakásért egy 12m2-es, lakható állapotú, téglaépítésű minigarzonért 666 ezer forintot kapott négyzetméterenként az eladó. A vevőnek pedig mindössze 8 millió forint kiadást jelentett.

Borítókép forrása: Shutterstock