2024 április 18

Az EU 80 millió euróval segíti a Szajol – Debrecen vasútvonal korszerűsítését

Elisa Ferreira, a kohézióért és a reformokért felelős biztos közölte, hogy a magyarországi vasútvonalak korszerűsítése az unió zöld átállást segítő prioritásaival összhangban végzett beruházást jelent, amely jobb vasúti összeköttetést biztosít a régió lakosságának és vállalkozásainak, egyben segíti az európai áruszállítást is. Elmondta, a megítélt támogatási forrásból megvalósuló korszerűsítés keretében Ebes és Debrecen között három, vasutat keresztező közúti átjárót megszüntetnek, helyettük felüljárókat építenek a gépjárműforgalom számára. Az érintett pályaszakaszt átépítik, alkalmassá téve ezzel nagyobb terhek szállítására is. Szajol és Debrecen között pedig új jelző- és vezérlő infrastruktúrát, valamint új elektromos légvezetékeket építenek ki a teljes útvonalon. A korszerűsített pályaszakszok azzal, hogy javítani fogják a régió és a Budapest közötti vasúti összeköttetést, vállalatokat vonzanak, és lendületet adnak a Kelet- és Nyugat-Európa közötti áruforgalomnak – tette hozzá az uniós biztos – közölte a távirati iroda.