2024 február 29

Fenyegetően magas a maláriában szenvedők száma

Fenyeget az a veszély, hogy elveszítjük a malária elleni küzdelmet, mivel a betegségben szenvedők száma 2022-ben mintegy 5 millióval nőttek éves szinten, ami meghaladja a megfékezésére kitűzött globális célokat – derült ki az Egészségügyi Világszervezet jelentéséből.

Most kell cselekednünk

A járványokkal kapcsolatos zavarok és az éghajlatváltozással összefüggő szélsőséges időjárási viszonyok az elmúlt években hátráltatták a malária elleni küzdelmet. Az előrelépés azonban 2015 óta már megtorpant a növekvő gyógyszer- és rovarölőszer-rezisztencia, valamint a konfliktusok miatt – áll a WHO éves malária világjelentésében. „Minden eddiginél nagyobb a veszélye annak, hogy elveszítjük a betegség elleni küzdelmet” – mondta Peter Sands, az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni küzdelem globális alapjának ügyvezető igazgatója. „A jelentésből kiderül, hogy a fejlődés megállt, sőt, egyes helyeken visszafordult. Amennyiben most nem teszünk lépéseket, a malária drámai módon újra fellángolhat. Ezzel semmissé teheti az elmúlt két évtized nehezen elért eredményeit.”

2022-ben a becslések szerint 249 millió maláriás esetet regisztráltak. Ugyanakkor a maláriás esetek előfordulása világszerte 58,4 eset volt 1000 veszélyeztetettnek tekintett emberre vetítve. Szemben a WHO 2025-re kitűzött 26,2 esetre vonatkozó céljával. A globális egészségügyi szervezet szerint a 2025-ös mérföldkő felé történő haladás 55%-kal maradt el a tervezettől, és ha ez a tendencia folytatódik, idén 89%-kal fog elmaradni. Az esetek száma azokon a területeken emelkedett, ahol a legszélsőségesebb volt az időjárás. A tavalyi pakisztáni áradások például ötszörösére növelték a maláriás esetek számát az országban – derült ki a jelentésből.

A remény hal meg utoljára

A malária okozta halálozások száma 2000 és 2019 között folyamatosan csökkent, 864 ezerről 576 ezerre. A világjárvány idején emelkedtek, és tavaly becslések szerint 608 000 ember halt meg a betegségben, főként kisgyermekek. Két új malária elleni vakcina, amelyek mindegyike jövőre válik elérhetővé, némi reményt ad. A tanulmány azonban azt is kimutatta, hogy az „ellentámadás” finanszírozása jelentős hiányosságokat mutat. A jelentés szerint míg 2022-ben 4,1 milliárd dollárt fektettek be a malária elleni globális küzdelembe, addig nagyjából 7,8 milliárd dollárra lenne szükség – szögezi a Reuters .