A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Áremelkedéssel indult a karácsonyfaszezon
Alig a tavalyi ár felett juthatnak idén a vásárlók fenyőhöz. A lucfenyőt 5, az ezüstfenyőt 6, míg a nordmann fenyőt 8 ezer forint körüli méterenkénti áron kínálják az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok. Ismertette a múlt héten végzett felmérésének eredményét hétfőn az Agroinform.hu.
A vásárlók 52 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni erre a célra. Ezen belül 23 százaléknyian terveznek 10 ezer forintnál nagyobb kiadást. A várható kisebb kereslet miatt a piacokon általában 5 százalék körüli áremelés tapasztalható annak ellenére, hogy a termesztéshez kapcsolódó költségek idén is tovább emelkedtek.
A válaszadók 29 százaléka tervez idén valamivel kisebb fenyőfát vásárolni. További 11 százalékuk olcsóbb fajtára tervez váltani. Eközben 21 százaléknyian bíznak abban, hogy alaposabb kereséssel a megszokott méretű és fajtájú fenyőhöz is hozzájuthatnak a korábbinál kedvezőbb áron. A felmérés szerint 47 százaléknyian az utolsó hétre hagyják a vásárlást. Negyvenöt százaléknyian részesítik előnyben a nordmann fenyőt, a többinél magasabb áron kapható, de tartósabb fajtát. A lucfenyő 37, míg az ezüstfenyő 13 százalékos értékkel foglalja el a népszerűségi lista következő helyeit. Negyvennégy százaléknyian másfél méter feletti, 56 százaléknyian ennél kisebb fenyőt terveznek vásárolni. Gyökeres, földlabdával árusított fenyők iránt pedig minden nyolcadik vásárló érdeklődik.
A válaszadók 26 százaléka jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. Ebben a körben a válaszadók 40 százaléka a környezetvédelmet jelölte meg, 30 százalékuk a többszöri felhasználhatóság miatti árelőnyt említette, míg 22 százalékuk a lehulló tűlevelek hiánya miatti tartósságot és tisztaságot emelte ki. Magyarországon ma 600-700 családi gazdaság termeszt 3000-3500 hektáron fenyőfát, az így megtermelt mennyiség a hazai kereslet mintegy háromnegyedét fedezi – ismertette az Agroinform.hu.
Borítókép forrása: Shutterstock