2024 december 05

Állampapír – Most 1 milliót is nyerhetünk

Kampányt indított az öngondoskodás és az állampapír-vásárlások erősítésére a Magyar Államkincstár: nyereményjátékot hirdetett egymillió forintos fődíjjal – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) hétfőn az MTI-vel.

A MÁK meglévő és új ügyfelei állampapírra váltható utalványt nyerhetnek, a játékon azok indulhatnak, akik új értékpapírszámlát, vagy gyermeküknek Start-számlát nyitnak, és azon legalább 100 ezer forintért vásárolnak állampapírt, vagy már meglévő számlájukon ugyanennyi összeget fektetnek állampapírba szeptember 23. és november 30. között.

A nyereményjátékban az új és jelenlegi ügyfelek között is 1-1 millió forintos fődíj, de összesen 10 millió forint értékű, állampapír vásárlására beváltható utalvány, valamint egyedi ajándékcsomagok találnak gazdára – ismertették. A tájékoztatás szerint a most induló kampány célja az, hogy felhívja a figyelmet az öngondoskodás fontosságára és arra, hogy a megtakarításukat befektetni szándékozók mindezt díjmentesen és biztonságban tudják megtenni a Magyar Államkincstár szolgáltatásain keresztül. A közleményben kiemelték, a kincstár piacvezetőnek számít az online állampapír értékesítésben, valamint a személyes megjelenés nélküli, ügyfélkapus értékpapírszámla-nyitás szolgáltatásban is élen jár.

A kincstár kezeli a lakossági típusú állampapír-állomány 60 százalékát, az ügyfelek száma már megközelíti az 1 milliót. A magyar családok már mintegy 400 ezer gyermek részére nyitottak Start-számlát, akik 350 milliárd forint értékben birtokolnak Babakötvényt. Felidézték azt is, hogy a kincstár az elmúlt időszakban számos olyan fejlesztést hajtott végre online szolgáltatásain, amelyekkel még inkább segíti a lakossági megtakarítások gyors, kényelmes és biztonságos kezelését. Az újítások révén többek között lehetőség van ügyfélkapun keresztül azonnal díjmentes értékpapírszámlát, Start-számlát és nyugdíj-előtakarékossági számlát nyitni, továbbá megújult és még modernebbé vált a WebKincstár és MobilKincstár alkalmazás, amelyekkel keresztül egyszerűen és gyorsan lehet kezelni a megtakarításokat – írták a közleményben.

Hozzátették, mindezek mellett a kincstár állampapír-befektetési életútprogramot alakított ki, amellyel a gyermek születésétől kezdve a Babakötvénnyel, majd felnőttként már a teljes állampapír- portfólióval, később pedig a nyugdíj-előtakarékossági számlával – egy egész életen át kínál lehetőségeket az öngondoskodásra. A nyereményjáték további részletei, és a részvételhez szükséges regisztráció a kincstár weboldalán elérhető – közölte a MÁK.