Sötét mód ikon
2026 július 01
Éledezőben az európai kiskereskedelem

Éledezőben az európai kiskereskedelem

A cég előrejelzése szerint a kiskereskedelmi forgalom növekedésében nagy szerep jut a 2013-ban legnagyobb fejlődést mutató Romániának, a Balti államoknak, illetve Törökországnak, ahol a tavalyi 1,4 százalékos növekedés után idén a kiskereskedelmi forgalom 9,5 százalékos emelkedése várható.

kiskereskedelemEurópa déli államai is a stabilizáció felé haladnak, Görögország kiskereskedelmi forgalma várhatóan kisebb mértékben, a tavalyi 7,9 százalékos csökkenés helyett 2014-ben 3,0 százalékkal zsugorodik. A vizsgált 32 ország közül 2013-ban még Oroszország, Franciaország és Németország dominált az európai kiskereskedelmi piacon – írja a közlemény.

A GfK egy korábbi, EU tagállamokat vizsgáló tanulmánya szerint tavaly az egy főre jutó vásárlóerő is növekedett, bár nem az előző években tapasztalt dinamizmussal. Az egy főre jutó európai átlag 15 017 euró, de a kontinens országai jelentős eltéréseket mutatnak a vásárlóerő tekintetében. A legnagyobb növekedést az elmúlt esztendőben Románia, Németország, Skandinávia és a Balti államok mutatták.

Idén előreláthatólag az Egyesült Királyság, Lengyelország és Svájc vásárlóereje is átlag feletti mértékben 2,5 százalékkal fog emelkedni, kiegészülve Románia és a Balti államok további vásárlóerő növekedésével – tájékoztat közleményében a piackutató.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.