Sötét mód ikon
2026 június 09
Egy komplett Árpád-kori települést találtak Kecskemét mellett

Egy komplett Árpád-kori települést találtak Kecskemét mellett

Az északi elkerülő út második ütemének három kilométeres nyomvonalán a régészek három helyszínen végeznek – a májusi próbaásatásokat követően – megelőző feltárásokat.

Meglepő településszerkezet

A Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársa elmondta: a munkálatok során – Mészáros Mónika vezetésével – a hetényegyházi templom mellett egy szarmata kori településrészlet épületeinek alapjait és hatvan kutat tudtak rekonstruálni. Egy másik helyszínen egy 10. századi, Árpád-kori település kisebb részletét tárják fel. Egy harmadik területen pedig csaknem hétezer négyzetméteren egy korai magyar település két fázisát sikerült megfigyelni.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

Ez utóbbinál az ásatások során jelentős mennyiségű kerámiatöredék, valamint az 1140 és 1160 közötti időkből származó ezüstpénzek is előkerültek. Jól kivehető a települést körbekerítő árok és a tizenöt, félig földbe mélyített, egytől egyig kemencével rendelkező lakóépület. Mindegyik egyforma tájolású, teljesen igazodik a településszerkezethez, valamint a falut körülvevő árokhoz.

A házak szabályosan helyezkednek el utcaszerű rendszert követve, ami ritka az Árpád-kori települések esetében. A rendszerhez igazodnak az élelemtároló vermek, gödrök és a település központjában kialakított kút is – fogalmazott a vezető régész.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Igen lakott lehetett Kecskemét környéke

A falu határoló árkán kívül kialakított vízelvezető és ülepítő rendszerek által létrejött terek, tervezett karámok az itt élők fejlett nagyállattartására utalnak. A fejlett vasművesség, a kovácsmesterség űzését pedig a nagy mennyiségű kovácssalak bizonyítja – magyarázta az ásatást vezető szakember.

A régészek pusztulásrétegnek nem találták nyomait, ami arra utal, hogy a település nem élte meg a tatárjárást, feltehetően már a 12. század végén elvándoroltak az itt élők.

Wilhelm Gábor elmondta: mivel a korabeli források nagyon hiányosak, a település nevét sem ismerik, de az biztos, hogy a kecskeméti régió az Árpád-korban igen lakott volt. Megállapítható az is, hogy a leletanyag mennyisége és a lelőhelyben felfedezhető tervszerűség nagyban hasonlít a Kecskemét déli részén, a Mercedes-gyárnál 2009-ben végzett feltárások során találtakhoz. Ott is egy hasonló településszerkezetű falut sikerült rekonstruálni.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.