Sötét mód ikon
2026 július 22
Egy hetük maradt a cégeknek jelenteni

Egy hetük maradt a cégeknek jelenteni

Nem sok idő maradt

A NAV közleménye emlékeztet: üzleti vállalkozás alapításának, működtetésének egyik alapfeltétele, hogy az adózónak legyen székhelye, ahol az iratait átveszi és őrzi. A cégnek ezen a helyen elérhetőnek kell lennie ügyfelei és a hatóságok számára.

Vannak adózók, amelyek erre székhelyszolgáltatást vesznek igénybe. A székhelyszolgáltatás üzleti tevékenység, adószám birtokában végezhető. Az említett határidő az olyan tavaly vagy korábban kötött szerződésekre vonatkozik, amelyekben a székhelyszolgáltató nem változott.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A 2017. január 1-jétől bejelentett székhelyszolgáltatással kapcsolatban, ha megváltoztak az adatok, a bejelentést 15 napon belül kell megtenni – olvasható a NAV közleményében.

Ezt olvasta már? Nagy tervekkel állt elő a Nav
A NAV 2.0-val az EU legversenyképesebb adóhivatalává válhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A program célja, hogy az adóhivatal valós idejű, papírmentes szolgáltatásokkal segítse a lakosságot és a vállalkozókat, így például egyre több bevallás tervezetét készítse el az adózók helyett.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.