2025 április 18

Csak a Richter tudott érdemben erősödni

A londoni FTSE100 index 0,43 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,13 százalékos plusszal, a párizsi CAC-40 mutató 0,42 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot.

Budapest lemaradt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,08 pontos, 0,07 százalékos csökkenéssel, 36 775,94 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 6,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Visszafogott hangulat

Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta, a nemzetközi piacokon is visszafogott volt a hangulat.

Bár a német GDP adatok jók lettek, a DAX csak 0,1 százalék körüli növekedést tudott produkálni. Amerikában 0,6 százalékkal bővült a kiskereskedelem az előző hónaphoz képest, miközben 0,3 százalékot vártak, ennek megfelelően a dollár kis mértékben erősödött, ami már régóta nem volt jellemző.

A hazai piac stagnált

A magyar piac stagnált, a Richter tudott érdemben emelkedni, ezt azonban kompenzálta a Mol esése, ami nagyrészt öt-tíz perccel a zárás előtt következett be – mondta az üzletkötő.

A Mol 365 forinttal, 1,57 százalékkal 22 945 forintra gyengült, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 10 forinttal, 0,10 százalékkal 9930 forintra erősödtek, forgalmuk 2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 474 forintra esett, forgalma 348,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 88 forinttal, 1,35 százalékkal 6588 forintra nőtt, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 2879,61 ponton zárt kedden, ez 73,09 pontos, 2,60 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Árupiaci helyzet

A BÉT áruszekciójában nem változtak az árak. A takarmánykukorica így szeptemberre tonnánként továbbra is 44 500 forintba, a napraforgó októberre tonnánként 96 000 forintba, a repce pedig szeptemberre tonnánként 107 000 forintba kerül.

Az európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 32 cent csökkenéssel, 50,41 dolláron állt.

Ugyanekkor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,06 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index pedig 0,01 százalék pluszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója 0,02 százalék emelkedést jelzett.

Az OTP volt a hétfői kereskedés fekete báránya
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,22 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 36 803,02 ponton zárt hétfőn. A londoni FTSE100 index 0,54 százalékos, a frankfurti DAX-30 1,30 százalékos plusszal, a párizsi CAC-40 mutató 1,25 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot.

Legnézettebb Tartalmak