2024 április 20

Bezzeg a Hantechnek megy

Az új üzemcsarnokban mezőgazdasági gépekhez gyártanak alkatrészeket és részegységeket, németországi exportra – írják. Jelezik, a magyar magántulajdonban levő cég a korábbi elképzeléseknek megfelelően az idén 15-20 százalékos piacbővülésre számít, árbevétele a 2011-es 2,5 milliárd forintról várhatóan 3 milliárd forint fölé emelkedik.

Megjegyzik, hogy mivel az év első nyolc hónapjában a Hantech 2,2 milliárdos árbevételt ért el, így elképzelhető, hogy az éves árbevétel jóval a tervezett szint felett alakul. Az új gyártócsarnok évente 2 millió eurós többletbevételt eredményez a cégcsoport számára. A szakember-utánpótlásról a cég saját iskolájában gondoskodik, Csornán negyven fiatal tanulja ki az esztergályos, lakatos és hegesztő szakmát.

A Győr-Moson-Sopron megyei termelőbázis mellett nyáron beindult a Hantech Tamásiban levő üzeme is, ahlo főleg a holland-francia Kuhn cégcsoport számára készítenek mezőgazdasági gépekhez való részegységeket – emlékeztet a közlemény.