Sötét mód ikon
2026 július 02
Beköltözött a Gombába a BKK

Beköltözött a Gombába a BKK

Szeneczey Balázs arról beszélt, hogy a tér a 20. század eleje óta a főváros egyik legforgalmasabb tere. Villamosok, buszok és már a 4-es metró is áthalad rajta, nap mint nap utasok tízezreit szállítva, „most mégis barátságos és szerethető lett újra” – mondta. Hozzátette: Újbuda egy 21. századi találkozóhellyel és egy világszínvonalú közösségi térrel lett gazdagabb. A tér központi épületét, a felújított Gombát májusban vehették birtokba a budapestiek.

Szeneczey Balázs ismertette: a BKK ügyfélközpontjában, amely a megújított műemlék épületbe költözött, a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: a jegy- és bérletvásárlástól kezdve az általános utastájékoztatáson át a Mol Bubi bérletek kiváltásáig. Egyszerre három-négy munkatárs segíti az ügyfeleket, akik sorszám alapján kerülnek az ügyintéző pulthoz.

Szeneczey Balázs azt mondta: a következő önkormányzati ciklus végén már elektronikus jegyrendszer fog működni Budapesten. „A bérletigazolványt felváltja a chipkártya, eltűnnek végre a papírjegyek, és érintésmentes bankkártya közvetlen használatával is lehet majd utazni” – közölte.

gomba

Mint mondta, az elektronikus jegyrendszerben már a legtöbben az interneten és az automatákból fognak jegyet, bérletet venni, azonban az igénylés, az ügyintézés, a több millió utazó átsegítése a mai rendszerből az újba nélkülözhetetlenné teszi a Móricz Zsigmond téri ügyfélközponthoz hasonló világszínvonalú értékesítési helyek megnyitását. Még idén ügyfélközpontot nyitnak a Ferenciek terén és a Kőbánya-Kispest metróállomáson is – fűzte hozzá.

Hoffmann Tamás arról beszélt, hogy „az eredeti terveket megőrizve”, a mai minőséget garantálva újult meg a Gomba épülete. Kulturált körülmények között, tágas, barátságos térben, a „legkorszerűbb módon” lehet jegyet és bérletet venni – mondta.

Szólt arról, hogy a XI. kerületben a Móricz Zsigmond körtérhez hasonlóan több más terület is megújult az utóbbi időben, és példaként a Bikás parkot említette.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.