Növelnék a pénzügyi fejlettséget
Az indoklás szerint az MKB Bank példamutató, elkötelezett munkát végzett a pénzügyi tudás, kultúra fejlesztése és terjesztése terén a páneurópai programsorozatban. Az MKB Bank a tavalyi év után az idén is több száz pedagógus számára biztosított színvonalas képzési feltételeket, valamint kiemelkedő számú önkéntes szervezésével segítette a Pénz7 programot.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A programban 42 MKB-s önkéntes 45 iskola oktatási munkájában vesz részt. A Pénz7 program mintegy 30 országban zajlik egyidejűleg, Magyarország 2015-ben csatlakozott a kezdeményezéshez. Míg az első évben 660 iskola 90 ezer diákja vett részt benne, addig az idei program keretében már több mint 100 ezer diák bővíthette tudását.
Hozzányúltak a tőkéhez
Az MKB bankcsoporton belül tőkeleszállítást, egyúttal tőkeemelést hajtanak végre a tulajdonosok, részben az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt. vesztesége miatt, részben tőkeátrendezés történik. Az Autóhitel vesztesége a devizalapú autóhitelek elszámolásából fakad – közölte az MKB Bank pénteken.
Vannak további tervek
Jelzálogbank alapítására vonatkozó kérelmet nyújtott be a hazai pénzügyi szféra felügyeletét ellátó Magyar Nemzeti Banknak az MKB Bank. A hitelintézet – a jogszabályi megfelelésen túlmenően – hosszú távú stratégiai jelentőséget tulajdonít a piacra lépésnek, amelyben partnere kisebbségi részvényesként a Gránit Bank.
Balog Ádám, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója korábban leszögezte: a bank stratégiai jelentőséget tulajdonít annak, hogy aktív szereplője legyen a jelzálogbanki szektornak. Noha nem zárta ki az önálló alapítást sem, elsősorban a többségi tulajdonosként, partnerbankokkal történő együttműködést tartotta a leginkább megvalósíthatónak.