Sötét mód ikon
2026 július 02
Az EKB javított a befektetők hangulatán

Az EKB javított a befektetők hangulatán

A gazdaságkutató hétfőn közzétett adatai szerint a hangulatindex 15,7 pontra emelkedett a novemberi 15,1 pontról, ami az augusztusban mért 18,4 pont óta a legjobb érték. Ugyanakkor a Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők jóval nagyobb értékre, 17,0 pontra számítottak.

A hangulatindex idén januárban volt a legalacsonyabb, 0,9 ponttal, majd áprilisban 20,0 ponton érte el idei rekordját. A mutató nulla fölötti értéke derűlátó, nulla alatti értéke borúlátó várakozásokat tükröz. Az euróövezet következő hat hónapjára vonatkozó várakozások alindexe 3,7 ponttal, 18,0 pontra emelkedett decemberben, ami augusztus óta a legjobb érték. A jelenlegi helyzet megítélésének almutatója viszont 13,5 pontra süllyedt decemberben a novemberi 16,0 pontról, míg a német gazdasági helyzet megítélése 22,7 pontra javult az előző havi 20,1 pontról.

„Miközben a világ minden térségében enyhén romlott a gazdasági helyzet, az euróövezet kivételt jelent a szabály alól” – mutatott rá a Sentix, amely szerint alapvetően az Európai Központi Banknak (EKB) köszönhető a javulás.

Bár az euróövezeti jegybank alig tett valamit, ami rövid távon számíthat, a „bármi áron” típusú, az eurót annak idején megmentő üzenet ismételgetése most is segített.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az EKB kormányzótanácsa december 3-i ülésén a betéti rendelkezésre állás kamatlábát december 9-i hatállyal 10 bázisponttal mínusz 0,30 százalékra csökkentette, valamint legalább fél évvel meghosszabbította eszközvásárlási programját, illetve bővítette a vásárolható eszközök körét. A piacokat jóval merészebb intézkedésekben, például erősebb kamatlábcsökkentésben és az eszközvásárlási program összegének jelentős emelésében, reménykedtek. A Sentix december 3. és 5. között készítette felmérését 1052 befektető részvételével.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.