Sötét mód ikon
2026 június 08
Az Egyesült Államokban erősít Kína

Az Egyesült Államokban erősít Kína

A telekommunikációs óriáscég, amely egyben a világ negyedik legnagyobb mobiltelefon-gyártója is, közölte: a 30 millió dollárt elsősorban az amerikai partnerekkel való együttműködés fokozására fogja használni, amelyekkel közösen a telekommunikációs ágazat technológiáinak fejlesztésén dolgoznak majd.

A kínai vállalat annak ellenére is az Egyesült Államok piacán erősítene, hogy az amerikai képviselőház titkosszolgálati állandó bizottsága októberben nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánította. A ZTE visszautasította a vádakat, s úgy fogalmazott: „precedens nélküli mértékben” együttműködött az amerikai hatóságokkal, tényekkel bizonyította, hogy Kína egyik „legönállóbb, legátláthatóbb” vállalata, a felszerelései pedig biztonságosak.

„Bár a ZTE nagy nehézségekbe ütközött az Egyesült Államokban, a vállalat úgy gondolja, van jövője az ottani piacon. A politika miatt a legnagyobb amerikai mobilcégekkel való együttműködés hiúsult meg, ugyanakkor a mobilfelszerelés és vállalkozás területén jelentős előrehaladást értünk el” – idézi a China Daily napilap Taj Sut, a cég szóvivőjét. A cég amerikai bevételeinek 90 százaléka a mobilkészülékek piacáról származik, az öt legtöbbet vásárolt márkák egyike. Az idén a cég az amerikai piacon egymilliárd dolláros bevételt vár, ez a tavalyi érték duplája.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.