Sötét mód ikon
2026 június 10
Az atomrobbantásról egyeztetnek titokban

Az atomrobbantásról egyeztetnek titokban

A küldött feladata, hogy kipuhatolja a kínai vezetők várható reagálását a Phenjan által tervezett kísérleti atomrobbantásra – írta a Global Times című angol nyelvű napilap pénteken.

A lap szerint Kim Dzsong Un, akit a kínai média egy ideje „Észak-Korea fiatal vezetőjeként” emleget, a Koreai Munkapárt nemzetközi osztályának illetékesét küldte a kínai fővárosba.

Az, hogy a látogatásnak nincs sajtóvisszhangja, ilyen helyzetben nem meglepő, mert az észak-koreai-kínai diplomáciában előforduló hasonló találkozókat is csend veszi körül. Legfeljebb utólag hozzák nyilvánosságra az esemény megtörténtét – jegyezte meg az esettel kapcsolatban Jü Sao-hua, a nemzetközi tanulmányok intézetének kutatója.

Szerinte a phenjani vezetés azt igyekszik kipuhatolni, meddig terjed a térség biztonságában érintett országok türelme, vagyis: „meddig mehet el”.

Észak-Korea első és második nukleáris kísérletének bejelentését követően rövid idő telt el a robbantásig – emlékeztetett Csang Tuo-seng, a nemzetközi és stratégiai tanulmányok alapítványának szakértője. Phenjan a mostani helyzetben nyilvánvalóan másként viselkedik, amivel valószínűleg azt szeretné elhitetni, hogy „még fontolgatja” a végleges döntést – vélekedett Csang.

A lap korábban már két alkalommal is arról cikkezett, hogy a robbantást ellenző és a legutóbbi ENSZ biztonsági tanácsi szavazáskor Észak-Koreát elítélő Pekingnek Phenjan értésére kellene adnia: Kína a maga támogatásának, segélyezésének a megvonásával is büntetheti a térségi stabilitást veszélyeztető akciókat.

Miközben Szöulban a hadsereg vezérkari főnöke bejelentette, hogy a dél-koreai hadsereg kész megelőző csapást mérni Észak-Koreára, ha Phenjan atomfegyvereinek bevetésére készülne, a Global Times utal arra a dörgedelemre, amely szerint Szöul és Washington ellenséges viselkedését Phenjan „minden képzeletet felülmúló” módon torolná meg.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.