2024 október 08

Stellantis – romló autóipari helyzet, fokozódó kínai verseny

A Stellantis francia-olasz autógyártó rontotta több pénzügyi mutatójára vonatkozó előrejelzését a folyó évre a globális autóipar helyzetének romlása és a kínai verseny fokozódása miatt.

A cég azt közölte, hogy az ipari szabad cash flow-ja idén mínusz 5 és mínusz 10 milliárd euró lesz. Míg eddig „pozitív” mutatóval számolt. A korrigált működési eredményrátára vonatkozó előrejelzését 5,5 és 7 százalék közé rontotta a Stellantis. A korábbi, 10 százalék fölötti várakozásához képest. A cég azzal számol továbbá, hogy az észak-amerikai eladásai várhatóan 200 000 járművel csökkennek az év második felében az előző év azonos időszakához képest.

A korábbi előrejelzés kisebb, 100 ezres csökkenésről szólt. A Stellantis részvényei nagyobb mínuszban álltak a milánói tőzsdén tegnap. Az év eleje óta a Stellantis piaci tőkeértéke körülbelül 40 százalékkal zuhant.

A Stellantis portfóliójába tartozik az Abarth, az Alfa Romeo, a Chrysler, a Citroën, a Dodge, a DS Automobiles, a FIAT, a Jeep, a Lancia, a Maserati, az Opel, a Peugeot, a Ram és a Vauxhall.

Képek forrása: Shutterstock