2024 június 21

Közel 70 százalékkal több gépjárművet adott el az AutoWallis

Az AutoWallis csoport 25 634 gépjárművet adott el az első félévben, így 66,7 százalékkal növelte az értékesítést az előző év azonos időszakához képest – tájékoztatta a befektetőket a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) jegyzett cég hétfőn.

A BÉT holnapján közölték: a növekedés motorja továbbra is a nagykereskedelmi üzletág volt, de a kiskereskedelem is jól teljesített, ez utóbbin belül a szolgáltatási terület növekszik a legdinamikusabban. Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a 15 országos jelenlét, a széleskörű nagy- és kiskereskedelmi tevékenység, több mint egy tucat autómárka képviselete, a mobilitási szolgáltatások egyre bővülő köre mind hozzájárul ahhoz, hogy kedvezőtlen gazdasági környezetben is növekedjenek. Kiemelte, hogy a cég árbevételének több mint fele már tartósan külföldről származik, és a csoport továbbra is a nemzetközi terjeszkedésre fókuszál.

A cég adatai szerint az első félévben a nagykereskedelmi üzletágban közel duplájára – 92,3 százalékos növekedéssel – 20 500 darabra ugrott az értékesítés. A kiugró eredmény részben a tavalyi Renault Hungária felvásárlásának köszönhető, közel hatezer darab gépkocsi értékesítése írható az akvizíció számlájára. A kiskereskedelmi üzletág az első félévben 4178 darab új és 956 darab használt gépjárművet értékesített, ami 10,4 százalékos és 2 százalékos növekedésnek felel meg, miközben a magyar személyautó-piac csökkent. A kiskereskedelmi üzletág szolgáltatási területén a szervizórák száma 16,8 százalékkal 91 094-re emelkedett, és az AutoWallis a rövidtávú gépjárműkölcsönzés területén is folytatni tudta a növekedést.

Az AutoWallis csoport 100,5 milliárd forint árbevételt ért el az idei első negyedévben, 74 százalékkal többet a tavalyi azonos időszakinál, nettó nyeresége pedig 156 százalékkal, 4,98 milliárd forintra nőtt ugyanebben az időszakban. Az AutoWallis Nyrt.-t a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, a cég részvényei 97 forinton zártak pénteken, az elmúlt egy évben 85,1 és 103,6 forint között változott az árfolyamuk – közölte a távirati iroda.