Sötét mód ikon
2026 június 12
Arany: további süllyedés 1693 dollárig

Arany: további süllyedés 1693 dollárig

Az arany nap közben 1700 fölé emelkedett, majd visszaesett 1693-ra.

 

ARANYVÉLEMÉNY

Több, mint egyhónapos minimumpontjára süllyedt az februári határidős aranyár szerdán, miután 1684 és 1710 dollár között, széles sávban ingadozott. Az 1700-as szint egyrészt pszichikai határ, amit az arannyal csak felületesen foglalkozó befektető is jól érzékel, másrészt számos esetben, ezzel összefüggésben, ez egy világos technikai támogató szint is volt. Ugyanez a szint a továbbiakban ellenállásként jelentkezik.

A költségvetési szakadékkal kapcsolatos tárgyalások állása és néhány – év végére összpontosító – intézményi befektető feltételezett eladása miatt kedden 25 dollárt esett, majd szerdán enyhén tovább csökkent az erősödő dollár mellett. Mivel nincs remény az aranyár új csúcsainak elérésére az év végére, nem újdonság, hogy egyes befektetők előnyösebbnek látják az eddig elért aranyár nyereség eladással történő realizálását. Az év elejétől az arany 8 % nyereséget realizálhat, dollárban, ami igencsak versenyképes az amerikai állampapírok 1 % alatti vagy a német egytized százalék körüli hozamához képest, de sok részvény is ezen szint alatt teljesít.

Az emelkedés az ázsiai kereskedési időre esett, mivel a Kínai Kommunista Párt főtitkára, Xi Jinping bejelentette, hogy országa jelentősen növeli az infrastrukturális beruházásait jövőre és ezzel ad ösztönzést a gazdaságnak.

Az aranyár nap közben akkor kapcsolt újra csökkenésbe, amikor azCurrency: usd ADP (Automatic Data Processing) új munkahelyek számát 118 ezer főben adta meg novemberben, az októberi 157 ezerhez képest.

A Goldman Sachs kutatói közzétették szerdán, hogy növekvő veszélyét látják az aranyár csökkenésének 2013-ban, mivel javuló USA gazdasági adatokat várnak. Rövid távon bizonyítania kell, hogy a további pénzügyi könnyítés kombinálva a gyengébb növekedéssel alapvetően támogatja az arany árát, de a modell azt sugallja, hogy ez már korábban beárazásra került. Középtávon az arany kilátásai a FED további pénzügyi lazítása és az USA valódi gazdasági növekedésének adatainak következményei között fog ingadozni.

A befektetési bank csökkentette a három-, hat- és 12 havi COMEX arany célárát 1825, 1805 és 1800 unciánkénti árra.

Az aranyárat egyébként támogató fiskális szakadék ügyében kiderült, hogy néhány tucat republikánus képviselő csatlakozott ahhoz a kétpárti felhíváshoz, amely meg szeretné törni Obama elnök és John Boehner  között kialakult patthelyzetet a legtöbb jövedelemmel rendelkező amerikaiak adózása ügyében. Ezek a republikánusok levelükben hangsúlyozták, hogy tárjanak fel minden lehetőséget az adók és jogosultsági programok tekintetében, hangsúlyozva, hogy alacsonyabb rangú tagokként hajlandók az egyezségre. Egyik vezetőjük a petícióikban, az Ideho állambeli Mike Simpson el tud fogadni magasabb személyi adókulcsot azon összeházasodott házaspárok esetében, akik évente összesen 500 ezer dollárnál több jövedelmet élveznek, ha cserébe a demokraták beleegyeznek, hogy az egészségi programok költségeinek jogosultjait átvizsgálhassák.

Ez azt mutatja, hogy a kemény tárgyalások még tovább tartanak az ügyben, a kialakult patthelyzet ellenére.

ARANYÁRTÁBLÁZAT

Napi aranygrafikon

Heti aranygrafikon

Havi aranygrafikon

EUR/USD devizapáros napi alakulása

Az euró értéke csökkent a dollár erősödött szerdán.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.