
Álmosan indulhat a kereskedés
Csökkenésbe fordulhatnak az indexek
A Reuters hírügynökség tőzsdei szakértőket idézve a londoni FTSE-100 indexre 8-16 pont, 0,2 százalék, a frankfurti DAX indexre 21-30 pont, 0,3 százalék, a párizsi CAC-40 indexre pedig 4-20 pont, 0,4 százalék esést jelzett előre a kereskedés csütörtöki kezdetére.
Nyugvópontra ér a görög kérdés
A piacok figyelmét továbbra is a görög adósságtörlesztési tárgyalások kimenetele köti le. „Közel a megállapodás” – jelentette ki Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök szerdán este Jean-Claude Juncker bizottsági elnökkel Brüsszelben folytatott tárgyalásai után, hozzátéve, hogy a tárgyalások folytatódnak. Vannak bizonyos pontok, amelyeket senki nem tekint tárgyalási alapnak, de „az egyetlen realisztikus tervet Görögország tette le az asztalra” – fogalmazott.
Ezeket a gyorsjelentéseket várjuk
A vállalati hírek közül az EasyJet és a Norwegian Air Shuttle májusi utasforgalma, valamint a Johnson Matthey fémkereskedő vállalat éves eredmény beszámolója lehet hatással az árfolyamokra. Első negyedéves eredmény beszámolóját teszi közzé a Lukoil olajipari vállalat, valamint részvényesi közgyűlést tart a Magnit orosz kiskereskedelmi lánc.
Athénnek pénteken 300 millió eurót kell törlesztenie az IMF felé, ebben a hónapban összesen pedig 1,6 milliárd eurót. Csütörtökön a makrogazdasági adatok közül az euróövezet májusi kiskereskedelmi beszerzésimenedzser-indexe (BMI), a brit jegybanki kamatdöntés, valamint az Egyesült Államokban a munkanélküli segélykérelmek heti alakulása befolyásolhatja a tőzsdei árfolyamokat.
Tegnap szerény nyereséggel zártak
Szerdán az indexek erősödtek, az FTSE-100 0,32 százalékkal 6950 pontra, a DSX 0,80 százalékkal 11 419 pontra, a CAC-40 pedig 0,59 százalékkal 5034 pontra.